A terhesség és a szülés folyamata, és minden, ami ezzel jár lenyűgöző és rendkívül megható. De ha visszatekintünk a szülés több ezeréves történelmére, rábukkanhatunk olyan érdekes információkra, amelyek inkább furcsák, mint bensőségesek.
Fiú vagy lány?
Egészen a közelmúltig az emberek úgy hitték, hogy a baba nemét a születéskor (és nem a fogantatáskor!) határozzák meg. Így számos elmélet létezett arra vonatkozóan, hogyan lehet a baba nemét szabályozni.
A nőket arra bíztatták, hogy a szülést megelőző hetekben maradjanak ágyban, ezzel növelve annak az esélyét, hogy fiú lesz.
A 12. században Salernói Trota a világ első nőgyógyásza a következőket írta:
Ha fiúgyermeket akarnak, akkor a férfi vegyen egy nyúl méhet és szeméremtestét, száríttassa meg és porlasztassa el. Keverje össze borral, és itassa meg a leendő anyával. A nő tegye ugyanezt a nyúl heréjével, és menstruációja legvégén legyen a férjével, és akkor fiú fogan.
Arisztotelész pedig azt az elméletet népszerűsítette, mely szerint a lánygyermekek rendellenességek következményei – a fiúk felsőbbrendűek, így ha egy lány született, az azért volt, mert valami „rosszul sült el". Úgy vélte, nagyobb valószínűséggel születik fiú, ha a nemi aktusra akkor kerül sor, amikor a szél északról fúj, nem pedig délről, illetve hogy csak a „vastagabb" spermával rendelkező férfiak képesek hímivarsejteket produkálni.
Jó pár évszázaddal később az 1700-as években úgy vélték, hogy a férfi jobb heréje és a nő jobb petefészke felelős a fiúgyermekek születéséért, ezért az emberek néha eltávolíttatták a bal heréjüket vagy petefészküket.
Amikor a királyi családtagok szültek, az nyilvános esemény volt
Egy uralkodó születése nem akármilyen nap volt. Rendkívüli politikai esemény, amely mélyreható következményekkel járhatott az egész nemzet számára. Nem magánügynek tekintették, hanem jelentős közérdeklődésre számot tartó pillanatnak. Hiszen a kisbaba leendő uralkodóként inkább tartozott a néphez, mint magához a királynőhöz. Éppen ezért számtalan királyné a lakosság előtt szült, akik mindannyian gondosan figyelték a folyamatot, hogy megbizonyosodjanak a baba neméről és egészségéről.
Például amikor Marie Antoinette 1778-ban életet adott első gyermekének, Mária Terézia Saroltának, kétszáz ember volt jelen. A népnek és az udvarnak több szempontból is emlékezetes maradt az élmény: a francia királyné szülés közben elájult, másodsorban leánygyermeket szült, trónörökös híján pedig kisebb elégedetlenséget mutattak irányába. (De amúgy sem volt túl népszerű.)
Fájdalomcsillapítás
A szülés fájdalmát Éva Édenkertben elkövetett vétkének vélték.
Egy 1508-ból származó angol végrendelet szerint a nők ezüsttel és jázminnal varrott fűzőt viseltek, hogy enyhítsék a terhesség és a szülés okozta kellemetlenségeket. Az asszonyok szülés közben vallási tárgyakat tartottak a kezükben, borostyánt és más köveket tettek a testükre, illetve különleges ruhákba burkolóztak, hogy csökkentsék a fájdalmat.
Amikor Viktória királynő 1853-ban megszülte hatodik gyermekét, Lipót brit herceget, fájdalomcsillapítás céljából kloroformot lélegzett be egy kendőből. Később pedig így számolt be a nem mindennapi élményről:
az áldott kloroform... megnyugtató és mértéktelenül kellemes.
Ezzel pedig kezdetét vette a fájdalomcsillapítók iránti általános vágy a szülés alatt. A kloroformot széles körben használták orvosi beavatkozások, például amputációk során is. De kokaint is alkalmaztak a vajúdás során jelenkező kínzó fájdalmakra.
A nők a vajúdás alatt süteményt is sütöttek, amit nyögéses süteménynek neveztek: a finomság illatáról és a sütéssel járó munkáról úgy gondolták, hogy enyhíti a vajúdás kellemetlenségeit. De ezekben az időkben a sörivás is rendkívül népszerű volt.
Halál
Köztudott tény, hogy pár évszázaddal ezelőtt sok-sok nő halt meg szülés közben. Ezért gyakran végrendelkeztek, mielőtt vajúdni mentek. A bábák gyakran végeztek keresztelőket, mert a csecsemőhalandóság aránya olyan magas volt, hogy biztosítani akarták, hogy a kicsiket azonnal megkereszteljék. Sőt, még császármetszéseket is végeztek, de csak az anya halála után, a baba megmentésének reményében.
A 18. és 19. században a nők nagy számban hunytak el gyermekágyi lázban, a fertőzést elkapó nők halálozási aránya a becslések szerint akár 80% is lehetett.
Mi volt ennek az oka?
Néhányan otthon szültek, jó páran pedig kórházban. Az utóbbiak szülését orvosok kísérték figyelemmel, akik csak az 1850-es években kezdtek szakosodni az orvostudomány különböző területeire. Ez azt jelentette, hogy mindent beavatkozást egy adott ember végzett el – beleértve a műtéteket, a holttestek boncolását és a szüléseket is. Anélkül, hogy ezek között kezet mostak volna.
1846-ban Dr. Semmelweism Ignác volt az első, aki erre rájött, de senki sem hallgatott rá, sőt el is bocsátotték a munkahelyéről. De nyilvánvalóan neki volt igaza, és 1875-ben általánossá vált a műszerek sterilizálása és a rutinszerű kézmosás a kórházakban.
