A plumbonakrit nevű ritka kémiai vegyület jelenléte megerősítette a művészettörténészek régóta fennálló elméletét, miszerint Leonardo da Vinci ólom-oxid port használt a Mona Lisa festékrétegeinek sűrítéséhez és szárításához.
A Mona Lisa, a világ egyik leghíresebb és legtöbbet tanulmányozott festménye, ami még mindig megannyi titkot rejteget. A tudósok nemrégiben röntgensugarakkal vizsgálták meg az alkotás egy foltjának kémiai szerkezetét, és az eredmények arra utalnak, hogy Leonardo da Vinci a festmény készítése során kísérletezhetett a stílusával.
A Journal of the American Chemical Society című folyóiratban közzétett kutatás szerint a reneszánsz művész által használt olajfesték kémiai összetétele eltér a többi alkotásán fellelhető anyagoktól, sőt még a kortársai se dolgoztak ehhez hasonló eljárással.
Ez is érdekelhet: Rejtélyes művészet – miért olyan nagy szám a Mona Lisa?
Olyan ember volt, aki szeretett kísérletezni, és minden egyes festménye technikailag teljesen más. Ebben az esetben érdekes látni, hogy valóban létezik egy sajátos technika a Mona Lisa alapozó rétegére
– nyilatkozta Victor Gonzalez, a tanulmány vezető szerzője, a francia CNRS kémikusa.
A plumbonakrit kimutatása rendkívül bonyolult eljárás, tekintve, hogy annak apró maradványait szabad szemmel képtelenség észrevenni. A tudósok egy röntgensugárzással igyekeztek megvizsgálni a festmény atomi szerkezetét. A gép mágneses úton gyorsítja fel a töltött részecskéket, amíg azok fénysebességet nem érnek el. Ez lehetővé teszi számukra, hogy megfejtsék a minta kémiai összetételét.
Olvasd el ezt is! 4 népszerű műalkotás, amit őrült okokból rongáltak meg
Bár ritka, de nem ez az első eset, hogy plumbonakritet fedeztek fel régi mesterek munkáiban. Gonzalez és csapata egy Rembrandt-festményen észlelt hasonló maradványokat, ami arra utal, hogy ugyanazok vagy nagyon hasonló festékreceptek öröklődtek az évszázadok során.
Bár ezzel a kutatással a szakértők óriási lépést tettek előre a reneszánsz kori művészet megértéséhez, további vizsgálatokra lesz szükségük.
