Star Wars.
Lucasfilm.

Lőport és dinamitot raktak az ülése alá, mégis végigcsinálta a forgatást a Star Wars színésze

A Star Wars egyik szereplője elmondta, hogy a filmsorozat első részének forgatásán megdöbbentő módszerekkel dolgoztak.


William Hootkins, aki az egyik felrobbant X-szárnyú pilótát játszotta a filmben, Star Wars Insider 1997-es számában arról beszélt, hogy nem akármilyen pillanatokat élt át a hajó belsejében – írja a Slash Film.

A 2005-ben elhunyt Hootkins elmondta, hogy a forgatás napján körülbelül 41 fok volt, ráadásul az összes pilótát játszó színésznek overálban kellett lennie egész álló nap.

Ez is érdekelhet: Gondoltad volna? A Star Wars kulcsjelenetében rágógumikat látsz a képernyőn

Ez azonban csak a kezdet volt: az X-szárnyú belső tere ugyanis annyira szűk volt, hogyha valaki bepréselte magát a kabinba, akkor onnan csak óriási szenvedések árán tudott kijutni. Az előbbi nehéz körülmények után pedig jöttek a pirotechnikai eszközök.

Hootkins ugyanis egy olyan szerencsétlenül járt pilótát alakított, akit a yavini csata során lelőttek.

A robbanás miatt a jelenet előtt a film speciális effektekért felelős vezetője külön elbeszélgetett a színésszel. A mondanivalója azonban nem volt túl bizalomgerjesztő.

Mielőtt felrobbantunk, szeretném, ha megértenéd, mi fog történni. Nincs miért aggódnod; egy kis lőport teszünk az ülésed alá, néhány magnézium lövedéket ide, 4 rúd dinamit töltetet pedig ide

– mondta a szakember a színésznek.

Hootkins azonban még ezután sem kezdett el pánikolni, azon a ponton viszont kissé elbizonytalanodott, amikor a gépe mellett meglátta a tűzoltó készülékek tölcséreit.

Az érhető és indokolt biztonsági intézkedésekre végül azonban nem volt szükség, a jelenet forgatása rendben lezajlott, az alkotók pedig eredményesen zárhatták a napot.


A figyelmetekbe ajánljuk