shanghaj koronavírus

Egyre brutálisabb a helyzet Sanghajban: éhezés ütötte fel a fejét

Kína COVID-politikája nem éppen a tervek szerint alakul. Az új jelentések szerint a COVID-19-es esetek száma Sanghajban még mindig növekszik.


A kínai közösségi platformokon vasárnap számos, Sanghajban készült videó terjedt el, melyeken az épületek köré felállított kordonok – egyes helyeken kék, fémlemezekből álló korlát, máshol zöld, fémrács alkotta kerítés – láthatóak. Az intézkedést az ország más részein is alkalmazták már, olyan épületeket, vagy területeket kerítve el, ahol új esetek felbukkanása miatt kijárási tilalmat rendeltek el.

Getty Images

Sanghajt egészében április elejétől helyezték vesztegzár alá, módosítva azt az eredeti tervet, miszerint két szakaszban öt-öt napra zárják le Sanghaj keleti, majd nyugati részét. A város egyes lakónegyedeiben már több, mint egy hónapja érvényben van a kijárási tilalom. A város lakói közül sokan akadozó élelmiszer- és egészségügyi ellátásról, valamint az intézkedések jelentős lelki és anyagi terheiről panaszkodnak.

A lakók az ablakon keresztül tiltakozva kiabáltak az éhezés miatt, mivel a hetek óta tartó lezárás után sok lakosnak fogytán az élelme és az ellátmánya. Ezrek még az otthonukat sem tudják elhagyni, és úgy tűnik, a kormány nem képes megfelelő élelemmel ellátni az embereket.

A kínai közösségi platformokon a vesztegzárral kapcsolatos, kritikus hangvételű beszámolókat és egyéb tartalmakat gyors ütemben cenzúrázzák. Bár az interneten elterjedt fotókat, a panaszok áradatát és a lakosok dühét képtelenség elhallgatattni, bár a kormány nyilvánvalóan próbálkozik.

A hét elejétől kezdve olyan lakónegyedekben, ahol 14 napon át nem azonosítottak újabb fertőzötteket, engedélyezték a vesztegzár feloldását, ám az intézkedés nem feltétlenül jelent számottevő enyhítést, hiszen a lakónegyed környezetének kockázati besorolásától is függ, hogy a lakók kimehetnek-e az utcára.

Getty Images

A sanghaji egészségügyi hatóságok vasárnapi jelentése szerint a március eleje óta tartó járványhullámban 87 koronavírus-fertőzött hunyt el a városban, közülük mindössze öten voltak beoltva koronavírus elleni védőoltással. Az elhunytak átlagéletkora 81,1 év, és a Covid-19 betegség mellett mindannyian egyéb, súlyos betegségekben szenvedtek. Általában rosszindulatú daganat, súlyos szív-és érrendszeri és idegrendszeri megbetegedések miatt álltak kezelés alatt.

Szombaton 21 058 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Sanghajban, közülük 1401 embernél jelentkeztek a vírus okozta tünetek.

Peking egyes részein vasárnap szintén tömeges tesztelést kezdtek meg, miután szombaton 21 új esetet azonosítottak. A kínai fővárosban ezzel a péntek óta regisztrált fertőzöttek száma 41-re emelkedett. A fertőzöttek között diákok, tanárok, egy nyugdíjas turistacsoport tagjai, lakásfelújítást végző munkások, valamint ételfutárok vannak.

Minthogy az új esetek egy részét a város fontos üzleti központjának számító, keleti Csaojang kerületben azonosították, a kerület lakóit és az ott dolgozókat három körben vetik alá nukleinsavas vírustesztelésnek. A mintegy 3,5 millió lakosú kerület lakóit arra szólították fel vasárnap, hogy mérsékeljék a társadalmi érintkezéseiket. A Csaojangban működő iskoláknak, valamint sport- és művészeti központoknak pedig ideiglenesen be kell zárniuk.

Vajon ez a fajta kényszer háziőrizet mihez fog a későbbiekben vezetni? Nos, a jóslatok nem túl pozitívak.

(Futurism/MTI)

A figyelmetekbe ajánljuk