idős hölgy kék szemek

Történelmi pillanathoz érkeztek a britek: ma indult országukban a koronavírus elleni oltási program, az első vakcinát egy 90 éves hölgy kapta.


Margaret Keenan volt az első ember a világon, aki megkapta a COVID-19 elleni oltást. A vakcinát Coventry város egyetemi kórházában adták be a hölgynek, aki jövő héten tölti be 91. életévét.

„Olyan kiváltságosnak érzem magam, hogy elsőként oltottak be a COVID-19 ellen. Ez a legjobb korai születésnapi ajándék, mert ez azt jelenti, hogy végre újra a családommal és a barátaimmal lehetek az új évben, miután az idei év nagy részét egyedül töltöttem"

– nyilatkozta az asszony a BBC-nek.

Az Egyesült Királyság elsőként engedélyezte a világon egy koronavírus ellen kifejlesztett vakcina, a Pfizer és a BioNTech közös oltóanyagának forgalmazását. London eddig összesen 40 millió dózist rendelt, első körben 800 ezer adag érkezett Belgiumból Angliába. Az első oltási fordulóra hetven kórházban alakítottak ki oltóhelyeket, de később a körzeti orvosi rendelőkben, majd a patikákban is be lehet adni a vakcinát. Matt Hancock egészségügyi miniszter az oltási kampány kezdetének előestéjén tett nyilatkozatában a második világháború végét jelképező „V-Day" (Victory Day - A győzelem napja) kifejezést használta.

„Erre a napra, a győzelem napjára az e rettenetes betegség elleni küzdelem kulcsfontosságú pillanataként fogunk visszaemlékezni"

– fogalmazott Hancock.

Sir Simon Stevens, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai tagozatának vezérigazgatója szerint ez lesz az ország történetének legnagyobb kiterjedésű oltási kampánya, amely során az idősotthonok lakói és gondozói kapják meg először a vakcinát, majd őket követik a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátásban és gondozásban dolgozók. A sorrendben őket követik a 75, majd a 70, 65, 60, 55, és az 50 éven felüliek. A 65 éven felüliekkel egy csoportba tartoznak a 16-64 év közötti krónikus alapbetegséggel küzdő páciensek.

A most 90 éves Margaret Keenan helyi idő szerint ma reggel 6 óra 31 perckor kapta meg az országba érkező 800 ezer oltóanyag első adagját.

„Nem tudom eléggé megköszönni Theresa May-nek és a nemzeti egészségügyi szolgálat (NHS) munkatársainak, hogy ennyire vigyáztak rám. Azt tanácsolom mindenkinek, akinek felajánlják az oltást, hogy éljen a lehetőséggel. Ha én 90 évesen megkaphatom, akkor más is"

- mondta az idős hölgy.

Jonathan Van-Tam angol tisztifőorvos-helyettes szerint, ha a lakosság különösen veszélyeztetett csoportjai nagyon nagy számban megkapják a vakcinákat, akkor a Covid-19 okozta halálozások és a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-betegek száma akár 99 százalékkal is csökkenhet. A célban tovább segíthet az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű oltóanyaga, amelyet még szintén karácsony előtt engedélyezhet a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság. Ebből a vakcinából 100 millió adagot rendelt a brit kormány.

Az oltottak mellékhatásként influenza-szerű tüneteket, az oltás helyén pedig érzékenységet tapasztalhatnak.

via HáziPatika.com/MTI

A figyelmetekbe ajánljuk