1919 áprilisában egy brit hadihajó, a HMS Marlborough jelent meg a Krím félsziget partjainál. Feladata az volt, hogy kimenekítse az ott tartózkodó Romanovokat, mielőtt a Vörös Hadsereg elérné őket. A hajóra felszállók között ott volt az egykori cár édesanyja, több nagyherceg és nagyhercegnő, valamint a család fiatalabb tagjai is. A menekülés számukra nemcsak a biztosnak tűnő veszély elől jelentett kiutat, de egy olyan élet kezdetét is, amelyben korábbi rangjuk már nem biztosított számukra hatalmat és gazdagságot.
A menekülők egyik legjelentősebb alakja Marija Fjodorovna özvegy cárné volt, III. Sándor özvegye és II. Miklós édesanyja. A Dániában Dagmar hercegnőként született asszony az 1860-as években érkezett Oroszországba, ahol több mint fél évszázadot töltött. Ez idő alatt megélte apósa, II. Sándor meggyilkolását, férje halálát, majd a birodalom összeomlását is.
Marija sokáig vonakodott elhagyni Oroszországot, és nem volt hajlandó elhinni, hogy fiát és annak családját kivégezték. A HMS Marlborough fedélzetén végül Nagy-Britanniába menekült, ahol nővére, Alexandra brit anyakirályné fogadta. Később visszatért szülőhazájába, Dániába, és ott töltötte élete hátralévő részét. 1928-ban, 80 éves korában halt meg, anélkül, hogy elfogadta volna fia és unokái halálának hírét.
Marija Fjodorovna idősebb lánya, Kszenyija Alekszandrovna nagyhercegnő szintén a brit hadihajóval hagyta el Oroszországot. Angliában telepedett le, ahol V. György brit király támogatására szorult. Bár korábban a világ egyik leggazdagabb uralkodócsaládjához tartozott, száműzetésében már jóval szerényebb körülmények között élt.
Húga, Olga Alekszandrovna kezdetben nem volt hajlandó felszállni a HMS Marlborough fedélzetére. Végül azonban 1919 végén férjével és gyermekeivel ő is elmenekült Oroszországból. Isztambul és Belgrád érintésével Koppenhágába jutottak, ahol Olga egyszerű életet élt: gazdálkodással foglalkozott, és festményeket készített. A család később Kanadába költözött. Olga 1960-ban, Ontarióban halt meg, és gyakran az utolsó orosz nagyhercegnőként emlegetik.
A menekülők között volt Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg is, aki az első világháború idején az orosz hadsereg főparancsnokaként szolgált. A forradalom után azonban neki is el kellett hagynia hazáját. Feleségével Franciaországban, Párizs közelében telepedett le, és a száműzetésben élő orosz monarchisták egyik meghatározó alakjává vált. Bár egyes emigráns csoportok továbbra is az orosz monarchia helyreállításában reménykedtek, a nagyherceg soha nem térhetett vissza hazájába. 1929-ben halt meg Franciaországban.
Szintén a menekülők közé tartozott Alekszandr Mihajlovics nagyherceg, Kszenyija férje, akit családja Szandróként ismert. Ő is Franciaországban élt tovább, ahol emlékiratait írta. Visszaemlékezései később fontos forrásként szolgáltak a Romanovok udvari életének megismeréséhez.
A brit hadihajó utasai között volt Irina Alekszandrovna hercegnő, II. Miklós unokahúga és férje, Feliksz Juszupov is. Juszupov korábban Oroszország egyik leggazdagabb arisztokratája volt, ám leginkább arról vált ismertté, hogy részt vett Grigorij Raszputyin 1916-os meggyilkolásában. A házaspár Franciaországban telepedett le, ahol IRFÉ néven divatházat alapítottak. A vállalkozás azonban nem bizonyult tartósan sikeresnek, és a gazdasági világválság idején megszűnt.
Juszupov később emlékiratokat írt, amelyekben részletesen beszámolt Raszputyin meggyilkolásáról. A történet miatt több jogi vitába is keveredett. Az egyik legismertebb ügy az 1932-es Rasputin and the Empress (Raszputyin és a cárnő) című filmhez kapcsolódott. A házaspár pert indított az alkotásban szereplő ábrázolás miatt, és az eset hozzájárult ahhoz, hogy Hollywoodban elterjedjen a filmek elején vagy végén megjelenő, valós személyekkel való hasonlóságra vonatkozó figyelmeztetés. Feliksz és Irina több mint ötven évig voltak házasok. Juszupov 1967-ben, felesége pedig 1970-ben halt meg.
Bár II. Miklós és közvetlen családjának meggyilkolása az orosz monarchia történetének egyik legtragikusabb eseménye volt, a Romanovok közül sokan túlélték a forradalmat. A menekültek között voltak, akik uralkodói rokonaik támogatására szorultak, mások gazdálkodásból, művészetből vagy vállalkozásokból próbáltak megélni. Az egykori nagyhercegek és nagyhercegnők Európa különböző országaiban, illetve Észak-Amerikában kezdtek új életet. A száműzetés azonban legtöbbjük számára véglegesnek bizonyult. A Romanovok így elveszítették ugyan az orosz trónt, de a család története a birodalom bukása után is folytatódott.
Olvasd el ezt is!