III. Sándor jól tudta, milyen veszélyes felkészületlenül közel kerülni a trónhoz. Fiatalon őt sem uralkodónak nevelték, hiszen bátyja, Miklós volt a trónörökös. Amikor azonban a fiú 1865-ben váratlanul meghalt, a húszéves Sándor egyik napról a másikra cárevics lett, és rohamtempóban kezdte tanulni mindazt, amire leendő cárként szüksége lehetett.
1881-ben végül elfoglalta a trónt, fia jövője pedig egyre inkább foglalkoztatta. Miklósból hiányolta azt a keménységet és magabiztosságot, amelyet egy orosz uralkodótól elvárt.
1890-ben aztán III. Sándor figyelmét felkeltette Mathilde Kschessinska, a szentpétervári Cári Balettiskola 17 éves növendéke. A lány záróelőadása után a cár az ünnepi vacsorán maga mellé ültette, másik oldalára pedig 21 éves fiát, Miklóst helyezte. Távozáskor még arra is figyelmeztette Mathilde-ot, hogy ne vigye túlzásba a flörtölést. Nem sok sikerrel. A két fiatal között hamar vonzalom alakult ki, kapcsolatuk pedig éveken át tartott. Kschessinska idővel a cári balett egyik ünnepelt csillaga lett, Miklós pedig egészen addig közel maradt hozzá, amíg 1894-ben el nem jegyezte Alix hesseni hercegnőt, a későbbi Alekszandra Fjodorovna cárnét.
Néhány évvel később azonban tragédia rázta meg a cári családot: III. Sándor 1894-ben, mindössze 49 évesen meghalt, így az általa még mindig tapasztalatlannak tartott, 26 éves Miklós váratlanul Oroszország uralkodója lett. Visszahúzódó, családcentrikus emberként ismerték, aki jóval otthonosabban mozgott a magánéletében, mint az uralkodói szerepben.
Feleségével öt gyermekük született: Olga, Tatjana, Marija, Anasztázia és a várva várt trónörökös, Alekszej. 1917-ben, a februári forradalom idején lemondásra kényszerült: néhány hónapnyi házi őrizet után a családot Jekatyerinburgba szállították, ahol 1918 júliusában egy alagsori helyiségben mindannyiukat kivégezték. A Romanovok több mint három évszázados uralma már II. Miklós 1917-es lemondásával véget ért, a család történetének egyik legtragikusabb fejezetét azonban az 1918-as kivégzés jelentette.
Olvasd el ezt is!