Csak kevesen tudják: a római kori szobrok eredetileg élénk színekben pompáztak
Amikor ma egy ókori görög vagy római szoborra gondolunk, szinte mindig ragyogóan fehér márványalakok jelennek meg előttünk. A művészettörténeti kutatások azonban mára egyértelművé tették, hogy ez a kép félrevezető: az antik szobrok jelentős része eredetileg élénk színekkel volt kifestve.
Jó példa erre az úgynevezett Prima Porta-i Augustus, az egyik legismertebb római császárszobor. A mű az i. sz. 1. században készült, és ma a Vatikáni Múzeum gyűjteményében látható. A legtöbb látogató azonban csak a fehér márványváltozatot ismeri, miközben a szobor egykor gazdagon festett felületet kapott: a korabeli beszámolók szerint a császár ruhája vöröses árnyalatú volt, páncélját sárgás tónusok díszítették, köpenye pedig bíbor színben pompázott.
Az ókori világ egyáltalán nem volt olyan színtelen, mint ahogyan ma elképzeljük. A görög és római városokat freskók, mozaikok és festett szobrok töltötték meg színekkel. A templomok és középületek díszítései élénk árnyalatokban jelenítették meg az isteneket, a mítoszokat vagy éppen történelmi jeleneteket.
Az a kép, amelyben a klasszikus szobrok fehér márványként élnek a köztudatban, nagyrészt a reneszánsz idején alakult ki. Amikor a 15–16. század művészei újra felfedezték az antik szobrokat, már jórészt megfakult vagy lekopott festékréteggel találkoztak. Az olyan alkotók, mint Michelangelo, a tiszta márvány felületét kezdték a klasszikus szépség ideáljaként értelmezni, és saját szobraikat is festetlenül hagyták.
A fehér márvány esztétikája később a művészettörténeti gondolkodásban is megerősödött. Egy 18. századi művészettörténész, Johann Joachim Winckelmann például azt állította, hogy a klasszikus szobrok szépségének egyik kulcsa a márvány tiszta fehérsége. Hatása rendkívül nagy volt: nézetei hosszú időre meghatározták, hogyan tekint a nyugati kultúra az antik művészetre.
A fehér márvány esztétikája idővel nem csupán művészeti stílussá, de kulturális ideállá is vált. Bár már a 18. században is léteztek bizonyítékok arra, hogy az antik szobrokat festették, sok művész és tudós egyszerűen figyelmen kívül hagyta ezeket. A klasszikus művészet „tiszta fehérsége” olyan eszméket kezdett jelképezni, mint az egyszerűség, az arányosság vagy az időtlen szépség – még akkor is, ha ez a kép valójában nem felelt meg az ókori valóságnak.
Pedig a bizonyítékok már korán megjelentek. Amikor Pompeji romvárosát feltárták a 18. században, számos freskó került elő, amelyek festett szobrokat ábrázoltak. Egy falfestmény például egy művészt mutat munka közben, amint éppen egy szobrot fest. Az elmúlt évtizedekben a tudományos módszerek is segítettek feltárni az eredeti színeket. Egyes szobrok felületén ma is találhatók apró festékmaradványok, amelyekből a kutatók meghatározhatják az egykor használt pigmenteket. Ha a szabad szemmel már nem látható a festés, a kutatók ultraibolya fényt is használnak: bizonyos pigmentek ilyen megvilágításban világítani kezdenek, és kirajzolják a korábbi mintákat.
A restaurátorok 3D-szkenneléssel készült másolatokon próbálják rekonstruálni az eredeti színeket, amelyeket a kutatók festékmaradványok és pigmentvizsgálatok alapján határoznak meg. Az így létrehozott rekonstrukciók gyakran meglepőek: élénk vörös, kék, zöld vagy arany díszítések és összetett minták jelennek meg rajtuk.
Olvasd el ezt is!