Ma sem értjük, Michelangelo hogyan volt képes telefesteni a Sixtus-kápolna mennyezetét
Kevés olyan művészettörténeti alkotás akad, ami annyi kérdést vetne fel, mint a Sixtus-kápolna mennyezeti freskója. Hosszú évszázadok óta vita tárgya, hogy egyáltalán hogyan tudta végrehajtani ezt az emberfeletti munkát Michalengelo. Állva festett? A hátán fekve? Vagy valahol a kettő között, folyamatos fizikai kínok közepette?
Michelangelo Buonarroti a reneszánsz egyik legsokoldalúbb alkotója volt: szobrász, festő és építész, akit kortársai már életében legendaként kezeltek. Firenzében nevelkedett, korán bekerült a Medici-udvar humanista közegébe, majd Rómában vált Európa egyik legismertebb művészévé. Mindezek ellenére a Sixtus-kápolna mennyezetének kifestése eleinte nem szerepelt az ambíciói között, sőt kifejezetten ellenezte a feladatot.
1508-ban II. Gyula pápa bízta meg a munkával, aki katonás természetéről és hajthatatlanságáról volt híres. Michelangelo tiltakozott: szobrásznak tartotta magát, nem festőnek, ráadásul a mennyezet mérete és íve szinte lehetetlenné tette a feladatot. A pápa azonban nem fogadott el kifogásokat. A megbízás megszületett, Michelangelo pedig tudta, hogyha kudarcot vall, az örökre ellehetetlenítheti.
A munka technikai kihívásai önmagukban is elképesztőek voltak. A freskófestés fizikai erőpróba: friss vakolatra kell dolgozni, gyorsan, pontosan, mielőtt az anyag megszárad. Mindezt nem falon, hanem húsz méterrel a föld felett, egy mennyezeten. Michelangelo ezért saját állványrendszert tervezett, amelyet a falakba vájt nyílásokra függesztettek fel, így nem alulról támasztották meg. Ez lehetővé tette, hogy a kápolna működőképes maradjon, de az állvány folyamatosan mozgott, ami tovább nehezítette a munkát.
A festés közben Michelangelo többnyire állva dolgozhatott, folyamatosan felfelé nézve. A nyaka hónapokon át állandó fájdalomban volt, a látása átmenetileg megromlott, és leveleiben gyakran panaszkodott testi kimerültségre. Ugyanakkor időnként kénytelen volt hanyatt fekve pihenni, mert a nyakizma egyszerűen felmondta a szolgálatot. Egy barátjának írt levelében még egy önironikus rajzot is készített magáról, amelyen groteszk pózban, hátrahajtott fejjel ábrázolja önmagát munka közben.
A megbízás eredetileg jóval szerényebb lett volna: a tizenkét apostol alakját kellett volna megfestenie egy díszített háttérrel. Michelangelo azonban hamar elvetette ezt az elképzelést, és egy monumentális, teológiai és filozófiai rendszert épített fel. Közel nyolcszáz négyzetméternyi felületet borított be jelenetekkel a Teremtés könyvéből, prófétákkal, ősatyákkal és allegorikus alakokkal. A mennyezet középpontjában kilenc jelenet meséli el a világ teremtését, az ember bukását és a megváltás ígéretét.
Michelangelo négy éven át dolgozott a mennyezeten, gyakorlatilag elszigetelve, egyszerű ételeken élve, megszállott fegyelemmel. Saját bevallása szerint nem keresett társaságot, minden erejét a munkára fordította. Amikor 1512-ben végre lekerült az állványzat, a kortársak is felismerték, hogy valami egészen rendkívüli született.
Olvasd el ezt is!