Vlagyimir Putyin.

Az orosz parlament 3 tagja is felszólalt Putyin ukrajnai inváziója ellen

Az orosz parlament három képviselője hevesen bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai invázióját.


Mindhárom képviselő – Vjacseszlav Markhaev, Oleg Smolin és Mihail Matvejev – az ország kommunista pártjának tagjai.

A Kommunista Párt a legtöbbször bírálja a kormányzó Egységes Oroszország pártot, de hűséges Putyinhoz – írja a Times. A három képviselő korábban megszavazta azt a határozatot, amely Donyecket és Luhanszkot, a két kelet-ukrajnai szakadár régiót független államként ismerte el.

Egy pénteki, a Times által lefordított közösségi médiás bejegyzésében azonban Szmolin azt mondta, hogy „sokkolta" az invázió.

Orosz értelmiségiként meg vagyok győződve arról, hogy katonai erőt csak végső esetben szabad alkalmazni a politikában

– írta Smolin.

A Facebookon vasárnap közzétett nyilatkozatában Markhaev azt mondta, hogy a parlament alsóházát nem tájékoztatták arról, hogy teljes körű invázióra kerül sor.

Matvejev pedig a Twitteren közzétett, mára már törölt hozzászólásaiban az inváziók azonnali leállításáról beszélt.

Vasárnap Matvejev a Twitteren közölte, hogy azért törölte a bejegyzéseket, mert azokat világszerte idézik, többnyire névtelenül, hogy „kölcsönös gyűlöletet szítsanak".

Oroszország ukrajnai inváziója világszerte tiltakozáshullámot váltott ki. Politikusok és közéleti személyiségek egyaránt felszólaltak Putyin agressziója ellen.

A nyugati országok szankciókat és egyéb korlátozó pénzügyi intézkedéseket vezettek be Oroszországgal szemben, beleértve egyes bankok kitiltását a SWIFT globális bankrendszerből.

Forrás: Business Insider

A figyelmetekbe ajánljuk