Vajon minek köszönhető az, hogy a legtöbb ókori szobor remek állapotban került elő – kivéve egy apróságot. Ez az apróság pedig nem más, mint az orruk. A rejtélyes orrhiány azonban sokkal gyakoribb az ókori egyiptomi leletek között, mint a más korszakokból és régiókból származó alkotásoknál. A magyarázat erre viszont egészen egyszerű.
Az egyiptomiak úgy vélték, hogy egy istenség bele tud költözni egy róla készült szoborba, ahogy az emberi lélek is képes a halál után különféle alkotásokba szállni. A sok ókori szobor orrának hiánya elsősorban szándékos rongálás következménye, mivel az emberek hittek a szobrok életenergiájában, és ha egy ellenség meg akarta gátolni ezt az erőt, a leghatékonyabb módszer az orr eltávolítása volt.
Ez is érdekelhet: Senki nem tudja, hogy került oda – több száz éves szobrot találtak egy lagúna mélyén
Úgy gondolták, hogy az életerő az orron keresztül áramlik, ahogy az ember is lélegzik.
Ám, ha egy istenség szobrának a fülét verték le, abban akadályozták meg, hogy hallja a hozzá szóló imákat. Az áldozati adományt adó emberábrázolások bal karját azért vágták le, mert ez a kéz volt az, amelyet az istenek felé intézett ajándékok átadására használtak. Ennek hiányában a felajánlás nem vált valósággá.
A szobrok és domborművek orrának szisztematikus megrongálása arra is szolgált, hogy politikai riválisok eltöröljék elődeik emlékét, illetve hogy megakadályozzák a szobrok szellemeit abban, hogy kapcsolatba lépjenek az élőkkel. Ezen túlmenően a műalkotások megrongálása segített az egyiptomi hatalmi harcokban is. Erre remek példa Hatsepszut fáraó emlékének szándékos megsemmisítése, hiszen ellenfelei így akarták biztosítani a következő uralkodó legitimitását.
Olvasd el ezt is! 360 millió forintot érhet egy újonnan felfedezett Donatello-szobor
De ott voltak még a negyedik és ötödik században történő vallási lázadások is. Ekkor a kereszténység vált Egyiptom uralkodó vallásává, ugyanakkor a keresztény emberek tisztában voltak azzal a hatalommal, amit az „élő" szobrok gyakoroltak az egyiptomi hívőkre. Néhány különösen buzgó egyházi vezető – mint például Szent Senute és Szent Ágoston –, a bálványok elleni támadásokat szorgalmazta, hogy ezzel is demonstrálják erejüket az egyiptomi polgárokkal szemben.
