A New York Times a szerkesztőség tagjainak ajánlásával minden évben összeállít egy könyves toplistát. Az idei év tíz legfontosabb olvasmányélményei között egy magyar író, Debreczeni József műve is szerepel.
Bár Magyarországon idén adták ki – a Jelenkor gondozásában–, a Hideg krematórium című mű először 1950-ben jelent meg Jugoszláviába. Az 1978-ban elhunyt Debreczeni József mindössze 39 éves volt, amikor az auschwitzi haláltáborba deportálták, az itt szerzett élményeit egy naplóregényben jegyezte fel.
Olvasd el ezt is! 5 érdekesség Agatha Christie könyveiről, amit csak az igazi krimirajongók ismernek
Fotó: Jelenkor kiadó
Egy marhavagonban figyeli deportált társát, akinek a keze még őrzi egy láncdohányos gesztusait, Auschwitzba érve pedig összefut azzal a bárzongoristával, akit otthon messziről elkerült. Ez több, mint akasztófahumor, ez makacs harc az emberségünk megőrzéséért, ez az elképzelhetetlen befogadhatóvá tétele. Aki közhelyeket vár, keresgéljen máshol: Debreczeni tanúja és hírnöke volt az emberiség legjobb és a legrosszabb pillanatainak, és ami a legfontosabb: megmutatta mindezt nekünk
– olvasható a lap ismertetőjében. A listára egyébként olyan írók kerültek még fel, mint Dolly Alderton, Miranda July, Jonathan Blitzer vagy Lucy Sante.