Neumann János 1903-ban született Budapesten, és már gyerekként rendkívüli képességekről tett tanúbizonyságot. Hatéves korában állítólag két nyolcjegyű számot is képes volt fejben elosztani, nyolcévesen pedig már a differenciál- és integrálszámítással foglalkozott. Kivételes memóriájáról később kollégái is rendszeresen beszámoltak.
Felnőttként matematikusként, fizikusként és számítástechnikai szakemberként is maradandót alkotott. Részt vett a kvantummechanika matematikai alapjainak kidolgozásában, a játékelmélet fejlődésében, neve pedig szorosan összekapcsolódott a modern számítógépek működésének egyik alapelvével, a Neumann-architektúrával.
Képességei még a korszak legnagyobb tudósait is lenyűgözték. Wigner Jenő úgy emlékezett rá, hogy bár számos kivételes elmével dolgozott együtt, Neumann gondolkodásának gyorsaságával és élességével senki sem tudta felvenni a versenyt. Hans Bethe fizikus pedig annyira rendkívülinek tartotta szellemi teljesítményét, hogy agyát tréfásan szinte egy másik fejlettségi szinthez tartozó szervként írta le.
Élete végén egyre gyakrabban tért vissza anyanyelvéhez, az angol helyett magyarul beszélt, testvére mellett pedig emlékezetből idézett Goethe Faustjából. A súlyos betegség tehát sok képességét elvette tőle, rendkívüli memóriájának nyomai azonban az utolsó időszakban is megmaradtak.
A második világháború alatt Neumann Los Alamosban dolgozott a Manhattan terven, ahol az amerikai atomfegyver kifejlesztésében vett részt. Matematikai tudását többek között a plutóniumbomba implóziós rendszerének számításainál használták. Később az Amerikai Egyesült Államok katonai kutatásaiban is fontos szerepet kapott, így olyan információkhoz férhetett hozzá, amelyek szigorúan titkosnak számítottak.
Ekkor már attól tartottak, hogy zavart állapotában akaratlanul is titkos katonai információkat kotyoghat ki. Kórházi szobája elé ezért őröket állítottak, akik Neumann utolsó napjaiban is vigyáztak arra, hogy érzékeny nukleáris információk ne kerüljenek illetéktelenekhez.
Olvasd el ezt is!