Mona Lisa.

A Mona Lisa elrablójának olyan könnyű dolga volt, hogy még az ajtót is kinyitották neki

A világtörténelem egyik leghíresebb múzeumrablását már több mint 110 éve hajtották végre, azt azonban kevesen tudják, pontosan hogyan is történt az eset.


A Mona Lisa című festmény valószínűleg közel sem rendelkezne ekkora ismertséggel, ha egy bizonyos Vincenzo Peruggia nevű szobafestő 1911. augusztus 21-én nemes egyszerűséggel nem sétált volna ki a művel a Louvre kapuján. Sőt, rendkívül udvariasan még az ajtót is kinyitották neki – írja a Múlt-kor.

Mai szemmel nézve a bűncselekmény meglehetősen egyszerű, mégis hatásos volt, ugyanis a tolvaj a rablás előtti estén elrejtőzött a múzeum egyik szekrényében, ahol a festéshez szükséges kellékeket tárolták.

Ez is érdekelhet: A Sherlock Holmes írója gyűlölte az általa kitalált detektívet

Peruggia aztán a „nagy napon” előbújt, leakasztotta a 76,8-szor 53 centiméteres festményt, és olasz létére angolosan távozott. 1911. augusztus 21-e pont egy hétfői napra esett, azaz zárva volt a múzeum, így senki nem zavarta a szobafestőt.

Mivel a férfi a rablás előtt fél évvel üvegesként dolgozott párizsi intézményben, ezért a Mona Lisa üvegből készült védőrétegét is könnyen eltávolította.

A terv tökéletesen zajlott, egészen addig, amíg a tolvaj észre nem vette, hogy a lépcsőház ajtajához való kulcs nem nyitja a zárat – pedig csak ezen a kijáraton keresztül tudott távozni.

Ezután úgy tűnt, hogy totális lesz a kudarc, ugyanis hirtelen megjelent egy ott dolgozó bádogos, aki azonban nemhogy nem buktatta le Peruggiát, hanem udvariasan még az ajtót is kinyitotta neki – mivel úgy gondolta, hogy a férfi csak egy ott dolgozó munkás.

A Mona Lisa holléte ezután több mint 2 évig rejtély maradt, gyakorlatilag mindenki azt hitte, hogy a kép örökre elveszett.

1913. november 29-én azonban egy firenzei műkereskedő kapott egy levelet Peruggiától, amelyben a férfi Leonardo néven azt írta neki, hogy vissza akarja szolgáltatni a képet Itáliának – természetesen fél millió líráért cserébe.

Az átadás után azonban a tolvajt elkapták, a tárgyalásán pedig azt mondta, hogy azért lopta el a festményt, hogy visszaadja azt az országának, miután Napóleon elvette tőlük a Mona Lisát – ezzel az állítással csak az volt a gond, hogy művet nem ellopták, hanem I. Lajos király vette meg azt, bár igaz, hogy Da Vinci alkotása egy ideig valóban Bonaparte hálószobájában volt kiállítva.

A figyelmetekbe ajánljuk