mickey egér horror

Mickey egér a pszichopata: sorozatgyilkost csinálnak a népszerű mesehősből

Mickey egér első verziójának 2024 január 1-ével jártak le a szerzői jogai, és vált ezáltal közkinccsé, azaz mostantól bárki adaptálhatja a saját kénye-kedve szerint. A legújabb feldolgozás pedig korántsem lesz annyira mókás, mint ahogy eddig megismerhettük a világ egyik legismertebb rajzfilmfiguráját.


Megszűnt a Disney médiakonglomerátum szerzői joga Mickey egér karakterének első verziója fölött. A rajzfilmfigura először az 1928-as Willie gőzhajó című rövidfilmben tűnt fel, az amerikai törvények értelmében a szerzői jog maximuma 95 év, ennek leteltével a mű és annak minden szereplője köztulajdonba került. Ami egyfelől érdekes lehetőség is lehet, másrészről pedig egy totális kulturális bűncselekmény.

Ez is érdekelhet: Nem is Walt Disney ötlete volt Mickey egér

A Mickey’s Mouse Trap címre hallgató közelgő feldolgozást Simon Phillips írta és Jamie Bailey rendezte, az utóbbi emellett egy személyben volt a film operatőre és vágója is.

Mickey egér embereket gyilkol. Nevetséges. Egyszerűen csak szórakozni akartunk, jól éreztük magunkat a munka közben, és azt hiszem, ez meg is látszik rajta

nyilatkozta Bailey a Hollywood Reporternek.

De ez talán nem is annyira meglepő, hiszen két évvel ezelőtt Micimackó is kegyetlen gyilkossá vált, most pedig úgy néz ki, Mickey egér a soros. Miről fog szólni az új horror?

Az eddig ismert szinopszis szerint az egyik főszereplőnek, Alexnek elérkezett a várva várt 21. születésnapja, azonban nem tudja megünnepelni egy hatalmas partival, mivel esti műszakban kell dolgoznia egy játékteremben. A barátai ezért úgy döntenek, hogy meglepik őt munkahelyén, ám egy Mickey egérnek öltözött álarcos gyilkos belerondít az ünneplésbe, és őrült ámokfutásba kezd.

Olvasd el ezt is! 4 Disney-teória, amitől teljesen megváltoznak gyermekkorunk kedvenc történetei

A filmnek egyelőre még nincs megjelenési dátuma, de a producerek márciusra tervezik. Illetve még azt se tudni, hogy van-e forgalmazó a fedélzeten, vagy hogy a készítők milyen platformot céloznak meg.

A figyelmetekbe ajánljuk