
Akik szerették A hihetetlen család első és második részét, azoknak jó hírünk van: most már egészen biztos, hogy elkészül a harmadik film, és azt is tudjuk, hogy ki fogja rendezni a várva várt folytatást.
június 17., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Fontos dolog derült ki A hihetetlen család 3. részéről
Hamu és Gyémánt

Évek óta botrányok övezik az új, élőszereplős Hófehérke-filmet. Az internetezők ugyanis a szereposztás mellett a színészek politikai megnyilvánulásait is kritizálták. Újabban a film egyik producere arról beszélt, hogy a film mozikban való gyenge teljesítményének elsődleges oka a főszereplő személye.
március 31., 2025 ● Hamu és Gyémánt
A producerek szerint a főszereplő Rachel Zegler miatt…
Hamu és Gyémánt

Rachel Zegler, a vadonatúj, élőszereplős Hófehérke-film sztárja elárulta: nem kis részben Steven Spielbergnek köszönheti, hogy megkapta a szerepet. A színésznő azt is elmondta, hogyan tudta meg a jó hírt a rendezőtől.
március 21., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Rachel Zegler így tudta meg Steven Spielbergtől, hogy…
Hamu és Gyémánt

Európa tele van szebbnél szebb célpontokkal, a mesébe illő festőiség azonban csak néhány idilli település kiváltsága. Most mutatunk 4 helyszínt, ami annyira gyönyörű, hogy valószínűleg komoly inspirációként szolgált egy-egy Disney-meséhez.
február 13., 2025 ● Hamu és Gyémánt
4 európai település, ami akár egy Disney-mese helyszíne is…
Hamu és Gyémánt

Mostantól Jeremy Allen White is része a Star Wars-univerzumnak: A mackó sztárja – akit hamarosan Bruce Springsteenként láthatunk a mozivásznon – hivatalosan is csatlakozott a 2026-ban érkező Mandalóri-film szereplőgárdájához.
december 13., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Jeremy Allen White is csatlakozott A Mandalóri-film…
Hamu és Gyémánt

Bár A Karib-tenger kalózai-franchise első három része hatalmas közönség- és kasszasiker volt, a negyedik és az ötödik epizódról ugyanez már kevésbé mondható el. Ennek ellenére a Disney feltámasztaná a szériát, és úgy tűnik, nagyon szeretnék, ha Johnny Depp visszatérne egyik legismertebb szerepéhez.
december 09., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Lehet, hogy Johnny Depp még egyszer visszatér Jack…
Hamu és Gyémánt

Valószínűleg nem véletlen, hogy a legtöbbünk kedvenc animációs filmje a Disney vagy Pixar égisze alatt készült el, ugyanis a stúdiók legtöbb alkotása játékfilmeket meghazudtoló koherens cselekményéről, kidolgozott karaktereiről és lenyűgöző látványvilágáról ismerszik meg. Most összegyűjtöttük…

A Deadline értesülései szerint a Disney eldöntötte, hogy a szokatlanul gyenge nézettségi adatok és a rossz rajongói visszhang miatt nem folytatja tovább Az akolitusban elkezdett történetet.
augusztus 23., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Megbukott a Star Wars-sorozat, nem készülhet el belőle a…
Hamu és Gyémánt

A Variety értesülései szerint a Disney folytatást készít a 2006-os, Meryl Streep, Anne Hathaway és Emily Blunt főszereplésével készült sikerfilmhez.
július 12., 2024 ● Hamu és Gyémánt
A Disney már dolgozik Az ördög Pradát visel folytatásán
Hamu és Gyémánt

A napokban egy elszánt gyűjtő rekordösszeget fizetett egy hihetetlenül ritka, kereskedelmi forgalomba sosem került akciófiguráért, írja a Haszon.
június 26., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Minden idők legdrágábbja lett ez a Star Wars-játékfigura
Hamu és Gyémánt

Bár a nyár általában igazi uborkaszezonnak számít, ha új sorozatokról van szó, ez 2024-ben szerencsére egészen máshogy lesz. A népszerű szériák (például A mackó vagy a Sárkányok háza) újabb évadai mellett heti rendszerességgel jelennek majd meg teljesen új, elég meggyőzőnek tűnő alkotások. Ezek…

Napjainkban hasonló kísérletre már esélyünk sem lenne, a 20. században viszont még volt erre lehetősége egy szerencsés házaspárnak. Dolly és Owen Pope 1955-től egészen 1971-ig élt a kaliforniai Disneyland területén úgy, hogy a park látogatóinak fel sem tűnt mindez.
április 12., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Közel 20 évig élt egy házaspár Disneylandben, és senki nem…
Hamu és Gyémánt