Mario Vargas Llosa
Fotó: Shutterstock

4 kihagyhatatlan könyv Mario Vargas Llosától

2025. április 13-án, 89 éves korában elhunyt Mario Vargas Llosa, aki több mint hat évtizeden átívelő munkásságával egyértelműen minden idők legfontosabb latin-amerikai írói közé került. A perui szerző, aki haláláig a Spanyol Királyi Akadémia és a Francia Akadémia tagja is volt, társadalmi kérdéseket feszegető regényeiért 2010-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Mi most négy meghatározó könyvével tisztelgünk előtte.


​Julia néni és a tollnok

Az 1950-es évek Limájában játszódó regény 1977-ben jelent meg először – ekkor Vargas Llosa már világhírű szerzőnek számított. Erősen önéletrajzi ihletésű története Varguitasról, egy tizennyolc éves fiatalemberről szól, aki minden áron íróvá szeretne válni, de egyelőre kénytelen hírszerkesztőként tengetni a napjait. Úgy alakul, hogy a nála jóval idősebb nagynénjével, Juliával esik szerelembe – a végeredmény pedig egy merész és pikáns, stílusparódiákkal átszőtt regény.

Érdekesség, hogy a cselekmény Vargas Llosa első házasságának történetén alapul: a szerző 19 évesen vette feleségül az akkor 32 éves Julia Urquidit, aki valóban a nagynénje volt.

\u200bJulia n\u00e9ni \u00e9s a tollnok

Bookline

​Háború a világ végén

Az 1981-ben megjelent, tragikus regényt a brazíliai Bahiában, a 19. század végén lezajlott események ihlették. A történet szerint a Brazil Birodalom összeomlását követő gazdasági hanyatlás idején a lakosság legelesettebb rétege egy karizmatikus prédikátorhoz, Antonio Conselheiróhoz húz, aki megjósolja a világvégét. Conselheiro, akit az egyház is nyilvánosan elítél, maroknyi hívével egy új, utópisztikus várost épít Canudosban – a nemzeti kormány ezt azonban árulásnak tekinti, ezért sereget küld a próféta és követői rendreutasítására.

\u200bH\u00e1bor\u00fa a vil\u00e1g v\u00e9g\u00e9n

Bookline

​A Kecske ünnepe

A 2000-ben megjelent regény a politikai zsarnokság kegyetlen portréja Rafael Trujillo diktátor, gúnynevén „a kecske” történetén keresztül, akinek véres uralma 1930-tól 1961-es meggyilkolásáig tartott a Dominikai Köztársaságban. A regény egy New York-i jogásznő, Urania Cabral visszaemlékezésein keresztül végigkíséri az öregedő zsarnok utolsó napját a Földön, miközben merénylői egyre közelebb kerülnek hozzá. Cabral emlékeiből lassan kirajzolódnak Trujillo kizsákmányoló rendszerének a hétköznapi emberre gyakorolt súlyos hatásai.

\u200bA Kecske \u00fcnnepe

Bookline

​A rossz kislány csínytevései

A szerző 2006-os regényének főhőse Ricardo Slim Somorcio, aki az 1950-es évek Perujában, tizenévesen találkozik egy szegény bevándorló lánnyal, akibe azonnal beleszeret. A lány, akinek senki sem tudja az igazi nevét, hirtelen eltűnik – az ezt követő négy évtized során pedig újra és újra felbukkan a férfi életében. Akár Dél-Amerikában, akár Európában vagy Japánban sodorja őket össze az élet, egy biztos: Ricardo, bármi is történjen, a pénz- és hataloméhes nő megszállottja marad.

\u200bA rossz kisl\u00e1ny cs\u00ednytev\u00e9sei

Bookline

A figyelmetekbe ajánljuk