Beckham.

Könnyen gondolhatnánk, hogy a királyi család tagjai csak és kizárólag nemesekkel és előkelőségekkel barátkoznak, ez azonban óriási tévedés. Ennek apropóján az alábbi cikkben 5 olyan hírességet sorolunk fel, akik kifejezetten jóban vannak a királyi család valamelyik tagjával.


Sir Rod Stewart

Sir Rod Stewart és Károly király kapcsolata régre nyúlik vissza, azonban a két férfi a mai napig kifejezetten jó viszonyt ápol.

A 2016-ban lovaggá ütött Stewart többször is részt vett barátja valamelyik kezdeményezésében, például ő volt az egyik nagykövete a Károly által alapított Prince’s Trust nevű programnak, illetve fellépett a mostani uralkodó 60. születésnapján is.

Ellie Goulding

A 2010-es évek során számos világslágert jegyző Ellie Goulding igen bejáratos személy a királyi családban, ugyanis a hírek szerint mind Vilmossal, mind Harryvel kiváló a kapcsolata.

Goulding nemhogy részt vett a Vilmos és Katalin 2011-es esküvőjén, de még elő is adott nekik pár dalt, Katalinnal pedig azóta is remek viszonyt ápolnak.

Emellett az énekeső Eugénia hercegnőt is kifejezetten kedveli, sőt, mindketten elmentek egymás esküvőjére is.

Ez is érdekelhet: Katalin éveken át rettegett az egyik legfontosabb feladatától

David Beckham

Beckhamék híresen jóban vannak a Royal Family-vel, az egykori sztárfutballista, és a felesége, Victoria szinte az összes fontosabb királyi eseményen megjelennek.

David kapcsolata talán Vilmossal a legbarátibb, a két férfi több közös projektben is részt vett, ilyen volt a londoni olimpiai pályázat, illetve a végül futball-világbajnokságért való kandidálás is.

A Manchester United és a Real Madrid csillaga a néha királynőnek is óriási tisztelője volt, jó példa erre, hogy miután az uralkodó tavaly elhunyt, Beckham 12 órán keresztül állt sorba azért, hogy könnyek közt végső búcsút vegyen II. Erzsébettől.

Elton John

Diána hercegné és Elton John barátsága a mai napig legendásnak számít, a két ikon kis túlzással rajongott egymásért. Érthető módon Diána halála után John teljesen összeomlott, azonban a hercegné temetésén mégis előadta a Candle In The Wind című dalának újraírt változatát.

Az énekes azonban az egész királyi családdal jó viszonyban van, szinte minden jeles alkalomkor koncertet ad, vagy az elsők között kap meghívót.

James Corden

A brit színész-humorista – aki éveken át vezette a The Late Late Show with James Corden című talk show-t – több mint egy évtizede jó barátságban van Harry herceggel.

A hírek szerint a herceg botrányos kiválása és Amerikába költözése után csak tovább erősödött a közöttük kialakult viszony, ez az információ pedig minden bizonnyal helytálló, ugyanis Harry egy hosszú interjút is adott Cordennek.

Forrás: ITT és ITT


A figyelmetekbe ajánljuk