Katalin, Vilmos, Harry és Meghan.
Getty Images

Katalinék ki nem állhatják Harryéket, és ezt ki is mutatják – állítja a szakértő

II. Erzsébet halála után Vilmosék és Harryék tavaly közösen fogadták a gyászoló tömeg jókívánságait, egy szakértő szerint pedig teljesen egyértelmű volt, hogy a két pár tagjai rendkívüli módon neheztelnek egymásra.


Több mint egy év telt el azóta, hogy elhunyt a valaha volt egyik legjelentősebb brit uralkodó, II. Erzsébet. A szomorú esemény kapcsán Katalin, Vilmos, Harry és Meghan a windsori kastély előtt köszöntötték a gyászoló tömeget – írja a Marie Claire UK.

Az esemény után egyesek úgy gondolták, hogy a két pár közötti súlyos konfliktus elkezdhet oldódni, ám a bennfentesek közel sem így vélekedtek, sőt, ez a mai napig nem változott.

Ez is érdekelhet: György herceg már most sokkal komolyabban veszi királyi teendőit, mint Harry herceg

Egy testbeszéd-szakértő szerint szabályosan sugárzott, hogy a két pár tagjai mennyire nincsenek jóban, és egyértelmű volt, hogy nem élvezik egymás társaságát.

Négy személy testbeszédének elemzése arra utal, hogy a két párnak negyven percnyi borzalmas feszültséget kellett átélnie. A gyász egyesítette őket, de a harag és a neheztelés visszavonhatatlanul szétválasztotta Vilmosékat Harryéktől

– mondta Judi James királyi kommentátor a Mirrornak.

Getty Images

James ezután hozzátette, hogy nemcsak ekkor, hanem már Fülöp herceg temetésén is hasonló jeleket lehetett észlelni, ám a windsori találkozó során Katalin már közel sem a békítő szerepében tűnt fel, hanem a walesi hercegné is frusztrált volt, főleg Meghan miatt – a két hercegné között egyébként egy furcsa ügy miatt állítólag már 2018 óta rossz a viszony.

Katalin első erre utaló gesztusa az volt, amikor az autó körül sétálgatott, és úgy csatlakozott a testvérekhez, hogy egy pillantást sem vetett Meghanra. Egyértelműen nem akart kísérletet tenni arra, hogy csevegést vagy egységet színleljen

– folytatta James.

A szakértő szerint ezután megfigyelhető volt, hogy Katalinék a séta során jelentős távolságot tartottak Harryéktől, az pedig külön meglepő, hogy Vilmos a nap folyamán békülékenyebbnek tűnt, mint a felesége.


A figyelmetekbe ajánljuk