A brit korona.
Getty Images

Így készítik fel a brit koronát a Károllyal való találkozásra

A brit koronaékszerek központi darabja csendben eltűnt a nyilvánosság szeme elől – de ennek megvan a maga oka.


A történelmi Szent Eduárd-koronát a Buckingham-palota közleménye szerint „átalakítási munkálatokra" vitték el III. Károly király koronázása előtt a londoni Towerből. A felbecsülhetetlen értékű ereklye mintegy 60 éve nem volt az intézményen kívül. A korona szállítását a biztonságos átadásáig szigorúan titokban tartották, és jelenlegi helyét nem hozták nyilvánosságra.

Az évszázados hagyományoknak megfelelően a király 2023. május 6-án, szombaton a londoni Westminster-apátságban ünnepélyes ceremónia keretében kapja meg az ikonikus fejfedőt. A szertartás során a császári államkoronát is viselni fogja.

Ez is érdekelhet: Károly mellett Kamillát is megkoronázzák – ezt tudjuk a ceremóniáról

A Szent Eduárd-koronát a 17. században kovácsolták, és több mint 350 éve használják az angol uralkodók koronázásakor. Valójában egy középkori ereklyét helyettesítettek vele, amelyről úgy gondolták, hogy a 11. századi uralkodó, Hitvalló Eduárd koronájára vezethető vissza. Ezt a koronát 1649-ben beolvasztották, és helyébe egy olyan ékszer került, amelyet Robert Vyner királyi aranyműves 1661-ben készített II. Károly koronázására.

Bár nem pontos másolata középkori elődjének, a jelenlegi korona négy keresztpárkányt, négy fleurs-de-lis-t és két boltívet tartalmaz, pont mint a régi darab. A közel 3 kilogrammot nyomó korona 30,45 cm magas és 66 cm kerületű. A tömör aranykeretbe káprázatos drágakövek válogatása van foglalva. Többek között 345 akvamarin, 37 fehér topáz, 27 turmalin, 12 rubin, hét ametiszt, hat zafír, két jargon, egy spinell és egy karbunkulus található benne. A koronához bársony sapka is tartozik, hermelinszalaggal, amelyet át lehet méretezni az új király számára.

Károly király koronázására nyolc hónappal a trónra lépése és II. Erzsébet királynő halála után kerül sor. A király a koronát is pontosan 70 évvel néhai édesanyja után kapja majd meg. A koronázás a BBC tudósítása szerint a hagyományos szertartás alapvető elemeivel megegyező lesz, de a 21. századi Nagy-Britannia szellemiségét is magában foglalja majd. A korona természetesen továbbra is főszerepet kap.

Forrás: Robb Report


A figyelmetekbe ajánljuk