Sötét humor, lassú hömpölygés és a műfaji konvenciók meghaladása jellemzi a korszakteremtő független filmes rendezőt, Jim Jarmuscht, aki ma ünnepli születésének 70. évfordulóját.
A rendező az 1980-as évek óta a független filmes szcéna meghatározó szereplője. Első nagyjátékfilmjét, a Permanens vakációt 1980-ban mutatták be, azóta 12 további játékfilmet és 2 dokumentumfilmet készített. Filmjei általában valódi emberekre és valódi történetekre koncentrálnak (kivéve amikor vámpírokra vagy zombikra), a realizmus és az átélhetőség központi elemük. Bár a szakma szerint ő robbantotta be a független filmezést, a nézők körében vegyes fogadtatásra lelnek művei. Általában minimalista mozijaiból hiányzik a cselekmény hagyományos előrehaladása, a konvencionális struktúra és az akció – ez egyesek számára kibírhatatlanul lassúvá és unalmassá teszi filmjeit.
Jarmusch inkább az emberi jellem és fejlődés aprólékos bemutatását tűzi ki célul.
Központi karakterei általában magányos, a társadalmon kívül álló figurák. Legtöbb munkájának hangulata elmélkedő és komor, hosszú csöndekkel és eseménytelenséggel. Azért a humor sem idegen tőle, na meg a zene, ami mindig meghatározó hangulatteremtő eszköze, nem beszélve a zenészek előszeretettel történő szerepeltetéséről.
Életműve során számtalan különböző műfajt kipróbált: besorolhatatlan korai filmjei után készített több antológiafilmet és dokumentumfilmet, de hagyományos játékfilmjei között akad western, szamurájfilm/gengszterfilm, hagyományos dráma és vámpírfilm/romantikus film is − ennek ellenére mindegyik mozija egyértelműen magán viseli a Jarmusch-i kézjegyeket. Egy szubjektív válogatás 6 legjobbja következik, időrendben.
Ez is érdekelhet: A 10 legjobb Bill Murray film, amit érdemes újranézn
1. Florida, a paradicsom (1984)
Jarmusch egy élvezetesen szomorkás road movie-val indította útjára karrierjét, melyben három szögletes figurát (John Lurie dzsesszzenészt, Richard Edson a Sonic Youth dobosából lett színészt és a magyar származású Bálint Esztert) zakatoltatott át Amerikán. A 125 ezer dolláros (45 millió forint) költségvetésből, fekete-fehérben forgatott film Cannes-ban elnyerte a Caméra d'Or díjat. Ez a lecsupaszított, minimalista, de gyönyörű fekete-fehér film minden idők egyik legjelentősebb amerikai független mozija, amit azóta is próbálnak másolni. Különösen kedves lehet nekünk Eszteren kívül a vidéki nagynéni magyar szövege, ami elég furcsán hat egy Jarmusch-film kellős közepén. Lehangoló képe az „amerikai álom" valóságáról még mindig ugyanolyan érvényes.
2. Törvénytől sújtva (1986)
A Törvénytől sújtva nem csak a rendező korai filmjei közül emelkedik ki, de az egész amerikai filmtörténet egyik legmeghatározóbb alkotása − ami egyrészt lesújtó véleményt mond az amerikai álom és az amögött húzódó sivár valóságról, másrészt pedig tele van nagyszerű jellemábrázolásokkal, hasfogós poénokkal és emlékezetes képekkel. A történet három kitaszított figuráról szól, akik véletlenül egy cellába kerülnek: Zack és Jack (John Lurie és Tom Waits), a két folyamatosan egymásnak feszülő, de ártatlanul bebörtönzött alak, valamint a folyamatosan optimista Roberto (Roberto Benigni), aki arra is rájön, hogyan kell kijutni a börtönből. A film további részében sziporkázó párbeszédekkel tűzdelt szökésüket követhetjük nyomon.
Ha tovább olvasnál: A 60 éves Jodie Foster portréja
3. Halott ember (1995)
Pszichedelikus western vagy szürreális road movie a Halott ember című filmmel, ami egy szimbolikus utazást jelenít meg az élők birodalmából a holtakéba. A főszereplő William Blake (Johnny Depp) egy szökött könyvelő, aki a történet elején megsérül egy lövöldözésben, és körözést adnak ki rá egy gazdag ember fiának meggyilkolásáért. A menekülés látomásokkal kísért spirituális utazássá válik, amelyben egy furcsa, kitaszított indián, Senki válik a segítőjévé. A Halott ember egy költői képekkel teli film – például amikor William lefekszik egy halott őz mellé, vagy kisodródik a tengerre egy csónakban átlépve a két világ közötti „kapun" −, mindezt Neil Young elementáris gitárzenéje kíséri.
4. Szellemkutya (1999)
A Halott ember szürreális westernjét egy még bátrabb műfaji kísérlet követte: a szamurájfilm és gengszterfilm elemeit felhasználó, RZA zenéjével kísért Szellemkutya. Forest Whitaker egy, a japán szamurájok kódexe szerint élő afroamerikai bérgyilkost alakít lehengerlően, de mindemellett a film tele van éles társadalomkritikával és jellemkomikummal. Remek párbeszédek, feszült, szavak nélküli jelenetek és akció pörgeti a filmet. Jarmusch újragondol pár filmes műfajt a sajátos stílusával és olyan ikonikus jelenetekkel, mint a nevetséges maffiavezérek bemutatása, vagy amikor Szellemkutya megöl két orvvadászt.
5. Halhatatlan szeretők (2014)
Jarmusch bevallása szerint mindig is inkább vámpír-, mint zombirajongó volt. Rajong a kifinomultságukért, a szépségükért, a dekadens éjszakai létükért. A Halhatatlan szeretők (Tilda Swinton és Tom Hiddleston főszereplésével) egy sajátos vámpír / romantikus film Detroit egzotikus romjain. A film egy lassan forgó bakelitlemez ütemére készült, és a hangulata is olyan, mint egy komor, belassult bluesfelvételé. Nem maradnak el a lepukkant városképek, de mellé káprázatos tangeri városképeket mutat, vagy éppen festői szobabelsőket. A mély szomorúsággal és unalommal átitatott film mellé komor, méltóságteljes lassúsággal hömpölygő filmzene dukál. Az alkotás a kritikusok szerint is egy alig takart rendezői önarckép.
6. Paterson (2016)
Adam Driver szerény, fiatal buszsofőrje – aki nevében osztozik a várossal, ahol él − minden nap elindul az útjára, miközben minden egyes nap tiszta, egyszerű verseket ír a jegyzetfüzetébe. A film azt üzeni, hogy a rutin fontos, hogy a kicsi szép, és hogy a művészet létrehozása olyan természetes, mint a légzés. Ez a film − William Blake-et idézve − a világot egy buszmenetrendben, a mennyországot pedig egy unalmas iparváros régi, kopott utcáin látja. A filmmel sikerül szerelmes levelet festeni Paterson városának, és közben kiemelni a mindennapi létezés szépségét. Tele van finom rétegekkel, és a végén Jarmusch egyik legkönyörületesebb és legreményteljesebb történetévé válik.
