Szinte lehetetlen lenne beszélgetést kezdeményezni a filmművészet meghatározó nőalakjairól Jodie Foster megemlítése nélkül. A filmvilág rejtélyes, kissé ellentmondásos figurája elvitathatatlan hatással volt a nők helyzetére Hollywoodban. Azon kevés nagy nevek közé tartozik, akik mind a kamera előtt, mind a kamera mögött sikeressé tudtak válni. 60 éves Jodie Foster.
Foster felemelkedése szinte végzetszerűnek tűnik, ha belegondolunk, hogyan kezdődött. Alicia Christian Foster néven látta meg a napvilágot 1962. november 19-én Los Angelesben. Szülei már három évvel a születése előtt elváltak, ő akkor fogant meg, amikor édesanyja meglátogatta apját a gyerektartás végett. Alicia testvérei aggatták rá a Jodie becenevet, amiképp megismerte őt a szakma és a nagyvilág is.
Még csak hároméves volt − bár olvasni már ekkor tudott −, amikor gyerekszínész bátya egy Coppertone napolaj-reklám szerepére pályázott, és édesanyjuk a kislányt is magával vitte a meghallgatásra. A legnagyobb meglepetésére Foster a bátyját megelőzve megszerezte magának a szerepet.
Talán ez is segít megmagyarázni, hogy Foster ezt követően semmibe vette a filmipar ki nem mondott szabályait és a női színészekre és rendezőkre vonatkozó korlátokat.
Nem nyílt ki előtte rögtön minden ajtó ezzel a hozzáállással sem, de mindenesetre hamar a sztárság felé lendítette őt.
Ez is érdekelhet: Ikonikus sorozatban tér vissza az Oscar-díjas Jodie Foster
Az első sikert követően Foster állandó szereplője lett a képernyőnek: reklámok, tévéműsorok és filmek tucatjaiban szerepelt. Korai szerepeiben sokszor úgynevezett „tomboy-t alakított, bizonyítva, hogy már korán olyan energiát árasztott magából, amely felülmúlta a nemével kapcsolatos sztereotip elvárásokat.
A rendszerben nevelkedett, ismeri a kódokat, és tisztában van azzal, hogy nem felel meg az aranyos és mosolygós gyereksztár kánonnak. Van benne bölcsesség és a korához képest nyugtalanító tisztánlátás. Már nagyon fiatalon megvolt benne a vágy, hogy kiszabaduljon a televízió hamis világából, és művészibb tájakra evezzen
− elemezte a gyerek Fostert Jordan Mintzer, a Hollywood Reporter kritikusa.
„Tizenkét éves voltam, és többet forgattam, mint bárki más a szakmában"
Jodie Foster és Robert De Niro a Taxisofőr című filmben
Fotó: Profimédia
Az atipikus szerepek trendjét folytatta, amikor Martin Scorsese 1976-os klasszikusában, a Taxisofőrben egy gyermekprostituáltat jelenített meg. Évekkel később kijelentette, hogy nem tetszik neki, hogy mindenki azt feltételezi, hogy a fiatal színésznőknek „Shirley Temple-t vagy valakinek a kishúgát kell játszaniuk".
Az amerikai film az aranykorát élte, ráadásul ez egy művészfilm volt − nagyon büszke voltam, hogy szerepelhettem benne. Bár az emberek úgy gondolták, hogy túl fiatal vagyok egy prostituált szerepéhez, és meg akartak győződni arról, hogy pszichológiailag készen állok. El kellett végeznem néhány tesztet
− mondta Foster ezekről az időkről.
Ha tovább olvasnál: Jodie Foster kapja az Arany Pálma életműdíjat idén
„Feláldozom a szabadságom és az életem, hogy megváltoztasd a véleményed rólam"
A Taxisofőr után Foster szerepek egész sorát kapta meg, elismerő kritikák szálldostak róla, különböző jelöléseket gyűjtött be és közülük jópárat díjra is váltott. A filmkritikusok lelkesedtek a meglepően intelligens és érett fiatal színésznő iránt, de ő nem akarta magától értetődőnek venni a sztárságát. 1980-ban elhagyta Los Angelest és beiratkozott a Yale-re, tudatában annak, hogy milyen kevés feltörekvő gyerekszínész képes a felfele vezető sínen maradni. Elsőéves volt, amikor egy John Hinckley nevű megszállott rajongója − számos szerelmes levél és vers után − meglőtteRonald Reagan elnököt, hogy lenyűgözze őt. Börtön helyett 41 év elmegyógyintézet várt rá, a felügyelet alól idén júniusban szabadult ki teljesen.
Az egyetemista Foster túltette magát a megrázkódtatáson, és hamarosan végleg eloszlatta a figyelemre méltó intelligenciájával kapcsolatos kételyeket: 1985-ben magna cum laude diplomát szerzett irodalomból.
A diploma utáni évek azonban merőben mások voltak, mint az azt megelőzőek; Foster már nem az az aranyos pofijú gyerek volt, aki hálás volt minden lehetőségért, ami az útjába került. A szerepeit megválogatta, és úgy tűnt, végleg elkötelezte magát a szakmája mellett. A kritikusok azonban valahogy nem vették észre. Néhány filmjével aratott ugyan szerény sikereket, de már nem volt a média kedvence, mint egykor. Foster frusztráltan − és azon tűnődve, hogy vajon helyes volt-e teljesen a színészet mellett elköteleznie magát − visszatartotta a lélegzetét, és elvállalt egy utolsó szerepet.
Sarah tragikus sorsa meghozza az első Oscart
Ha a Taxisofőr elindította Foster karrierjét, akkor A vádlott megszilárdította azt. Furcsa módon, míg az első jelentős film olyan könnyen jött, addig a meghatározó szerepéért meg kellett küzdenie. Korábbi eredményei ellenére a filmkészítők aggódtak, hogy az utóbbi időben kapott negatív kritikák sorozata gyengíteni fogja visszhangot. Szerencsére több más ismert színész is visszautasította Sarah Tobias pincérnő szerepét, így az Fosteré lett.
A színésznőt kezdetben egyáltalán nem nyűgözte le a saját alakítása a filmben, és attól tartott, hogy a bemutató a karrierje végét is fogja jelenti. A történet szerint Sarah-t egy éjszakai bulizás után csoportosan megerőszakolják egy bárban.
A film olyan módon tárja fel a szexuális zaklatást és annak következményeit − amely korábban nagyrészt érintetlenül maradt −, hogy egyfajta villámhárítóvá vált, és feministák és antifeministák kritikáját egyaránt magára vonta.
A kezdeti felháborodás ellenére − mely leginkább azt kérdőjelezete meg, hogy szükséges volt-e a film explicit jellege, kevesen vannak, akik elvetnék, hogy a film úttörő módon mutatja be a szexuális erőszak áldozatra gyakorolt hatásait. A film végül kereskedelmi és kritikai siker is lett, és új fejezetet nyitott Foster életében: szerepéért elnyerte első Oscar-díját, mint legjobb színésznő.
Egy hősnő, aki különbözik a többitől
Foster szerencsekereke ezután újra fordult egyet: visszaugrott az élvonalba és megkapta Clarice Starling ügynök szerepét A bárányok hallgatnakban. Ez máig Foster egyik kedvenc filmje. Már az egyetem után elkezdett kisebb rendezői projekteket vállalni, és egyszer megpróbálta megvásárolni a mű jogait is, hogy maga adaptálja a filmvászonra. Bár nem járt sikerrel, valószínűleg jobb is, mivel így eljátszhatta Starlingot. A stábtagok, és maga a rendező is úgy jellemezte később, hogy Foster olyan „könnyedén" beleélte magát a szerepbe, mintha erre a szerepre született volna.
Clarice felépítése vonzott, az ötlet, hogy egy olyan hősnőt hozzak létre, aki különbözik a többitől. Szükséged van a rendszerben lévő emberekre, hogy belülről változtasd meg azt. Olyan filmeket szeretnék készíteni, amelyekben a női példaképeket egy 15 éves fiú vagy lány szívesen látná.
− beszélt a szerepe kapcsán a filmezéshez való hozzáállásáról.
1992-ben, 28 évesen elnyerte a filmért a legjobb színésznőnek járó második Oscar-díját, majd gyorsan megtapasztalta, hogy az iparág mennyire szereti a sztárokat a beskatulyázni: számos hasonló szerepet kapott, mint az FBI-kadét Starling. De Fostert ez nem érdekelte.
Nekik ez egy jó húzás. Ha éppen sikeres voltál valamivel, és rengeteg ember ment el megnézni, majd behirdetnek újra valami hasonlóval, akkor kétszer annyi embert kapnak. Így működik az üzlet, de én nem. Elmentem, és inkább más dolgokat csináltam.
− mesélte egy interjúban.
Az ikonikus szerep által kivívott elismerés például segített Fosternek a kamera mögötti világba való átmenetben. Alig nyolc hónappal A bárányok hallgatnak bemutatója után Foster megjelentette egész estés rendezői debütálását, a Más, mint a többiek című filmet.
Kritizálták, amiért rendezőnek állt, amit Hollywood akkoriban nem volt hajlandó elfogadni egy színésznőtől.
A film azonban kasszasiker lett, bebizonyítva, hogy Foster rendezőként is tehetséges, és nem csupán a nevére támaszkodik. Még a következő évben megalapította saját filmgyártó cégét, az Egg Pictures-t.
Az Egg Pictures lehetővé tette a színésznő számára, hogy felfedezze a rendezést és a produceri munkát, miközben a kamera előtt is megőrizte jelenlétét. Az 1994-es Nell, a remetelány volt az első film, amelyben Foster producerként és főszereplőként is helyt állt Liam Neeson és Natasha Richardson mellett. Meggyőzően alakította a vad, isten háta mögötti erdő remetéjét, aki egy kitalált nyelven beszél, és vissza kell térnie a civilizációba. Bár a kritikák vegyesek voltak, a film rendkívül nyereséges volt, és sztárjának Screen Actors Guild-díjat, valamint Oscar- és Golden Globe-jelölést is hozott. A Kapcsolat sci-fi drámában játszotta a következő főszerepet Matthew McConaughey oldalán, ahol egy tudóst alakított, aki jeleket kap űrlényektől.
Itt egy újabb példa, ahol Foster eddig férfiaknak fenntartott szerepet játszik. Szerintem ő nyitotta meg a nők előtt az ajtókat a hollywoodi szórakoztatás felé. Olyannyira, hogy mára már mindennapossá vált, hogy az ilyen típusú filmek főszereplői nők
− mondta alakítása kapcsán Mintzer.
Egy kis szükséges szünet
Foster későbbi projektjeit az 1990-es években több kritika érte, így a 2000-es évek elején megszüntette az Egg Pictures-t, arra panaszkodva, hogy a folyamatos projektáradat miatt nem tud a családjával foglalkozni. Abban az időben Foster munkájának lelassulását negatívan értékelték, de visszatekintve egyértelmű, hogy csak egy kis szükséges szünetet adott magának:
Több akartam lenni, mint a munkám, különben felrobbant volna az agyam. Meg kellett küzdenem azért, hogy igazi életem legyen, hogy utazhassak és nyaralhassak, hogy cipőt vehessek a gyerekeimnek, hogy elmenjek a gyerekorvoshoz, hogy ott lehessek az egyetemi eseményeiken.
George Clooney, Julia Roberts és Jodie Foster a Pénzes cápa forgatásán
Fotó: Profimédia
Végül szenvedélyesebben és rátermettebben tért vissza, mint valaha, és a thrillerek újra reflektorfénybe állították. 2002-ben eljátszotta a kasszasiker Pánikszoba című film főszerepét Kristen Stewart mellett − mely a 30 millió dolláros nyitóhétvégével karrierje eddigi legnagyobb bevételét hozta. A film, és az őt követő Légcsavar, a Belső ember és A másik én egy teljesen új, fiatal közönséggel ismertette meg a művészt, mely sokkal fogékonyabb volt a feminista eszméi iránt.
Foster számára világossá vált, hogy színésznőként elért sikerei ismét lehetővé teszik számára, hogy a színfalak mögé lépjen, ahová mindig is vágyott. A következő években egyre inkább a rendezésnek szentelte magát.
Harmadik rendezése, A hódkóros nem kapott méltó elismerést, a kisebb kudarcot azonban gyorsan kiheverte, és megcsinálta a Pénzes cápát 2016-ban. De számos kritikusok által elismert epizódot rendezett az Orange Is the New Black, a Kártyavár (House of Cards) és a Black Mirror sorozatok számára is. Ezekből a projektekből világosan látszik, hogy a kisebb képernyőn is szívesen látott szereplő.
A reflektorfényben nőtt fel, ezért híresen zárkózott
A magánéletét óvó, és ezért sok kritikát kapó színésznő kihasználta a 2013-as Golden Globe-díjátadót övezte tiszteletet, hogy a maga módján reagáljon a megjegyzésekre:
Szingli vagyok. Körülbelül 1000 évvel ezelőtt, a kőkorszakban coming outoltam. A régi szép időkben, amikor egy törékeny fiatal lány még először a rokonainak és néhány kollégájának tárulkozott fel, majd fokozatosan, büszkén az ismerőseinek, végül minden embernek, akivel találkozott. Manapság a hírességek a magánéletüket sajtótájékoztatókon vagy valóságshowkban osztják meg.
Foster 2014 óta egyébként feleségével, Alexandra Hedison fotóssal él együtt. Két fiú − a 23 éves Charlie és a 20 éves Kit − édesanyja.
Jodie Foster és Alexandra Hedison 2021. októberében az L.A. Dance Project Annual Galán
Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic/Getty Images
Foster számos határt áttört, és soha nem hajolt meg a szórakoztatóipar nőgyűlölő normái és gyakorlatai előtt. Bevallása szerint főnökösködő hírében áll, amivel valószínűleg sok erős nő tud azonosulni. Talán a szerepek feletti kontroll vágya vezette őt a rendezéshez.
Úgy tűnik azonban, hogy az irányítás iránti vágya nem önzőségből fakad. Nyilatkozata szerint nem vállalna szerepet olyan filmben, amely nem a polgárjogok vagy a feminizmus szemszögéből szólal meg.
Ha a karrierjét egészében nézzük, világossá válik, hogy a nők ereje a legáltalánosabb téma a projektjeiben. Miközben Foster saját magát fejlesztette, a többi nőt is magával húzta.
Mindig sikerült meghajlítania a rendszert, hogy érvényesíteni tudjon egy stílust, és ezáltal folyamatosan újra feltalálja a saját személyét is
− összegezte Mintzer.
Foster legnagyobb, munkáját is tápláló félelmét így fejtette ki:
Amikor elkezdtem filmezni, még csak a színészek között voltak nők, esetleg akadt egy forgatókönyvfelügyelő, de ennyi. Bár ez már változott, de egy valami még mindig nem: lesznek-e valaha mainstream női rendezők?
A színésznő a hetekben egyébként Reykjavíkban tartózkodik, ahol az HBO A törvény nevében (True Detective) című sorozatának negyedik évadát forgatja, melyben a főszereplőt alakítja.
