Január 23-án, magyar idő szerint délután fél 3-kor kihirdették a 2025-ös Oscar-díjra jelöltek listáját. A sokak által favoritnak tartott A brutalista 10 jelölést kapott, többek közt a legjobb vágás kategóriájában is – Jancsó Dávidnak köszönhetően. Mutatjuk a többi kategóriát is.
Az elmúlt két évhez hasonlóan idén is szoríthatunk egy magyar Oscar-díjért. Míg 2023-ban Sipos Zsuzsanna a Dűne: Első részért, addig 2024-ben Mihalek Zsuzsa a Szegény párákért nemcsak a jelölést, de a díjat is megkapta a legjobb látványtervezés kategóriájában.
Ezúttal pedig Jancsó Dávid nevét találjuk a legjobb vágók közt Brady Corbet A brutalista című drámájában végzett munkájáért.
Amennyiben március 3-án hajnalban Jancsó a jelölést aranyszoborra váltja, az egyben azt is jelentené, hogy családjában édesanyja, Csákány Zsuzsa után ő lenne a második, aki közreműködött Oscar-díjas filmben.
Csákány az 1982-ben díjat nyert Mephisto vágója volt, Dávid édesapja pedig nem más, mint a 2014-ben elhunyt legendás magyar rendező, Jancsó Miklós.
Ezt is olvasd el! Mesterséges intelligencia segítségével javítottak Adrien Brody magyarján
A 97. Oscar-díj legtöbb jelölését egyébként a francia jelölt Emilia Pérez (13) érdemelte ki.
Ezt követi A brutalista és a Wicked tíz-tíz jelöléssel, majd következik a Sehol se otthon és a Konklávé nyolc-nyolccal. Hatjelölést váltana díjra az Anora, ötöt pedig A szerés a Dűne: Második rész.
A jelöltek teljes listája:
Legjobb film:
- Anora
- A brutalista (The Brutalist)
- Sehol se otthon (A Complete Unknown)
- Konklávé (Conclave)
- Dűne: Második rész (Dune: Part Two)
- Emilia Pérez
- I’m Still Here
- Nickel Boys
- A szer (The Substance)
- Wicked
Legjobb rendező:
- Sean Baker (Anora)
- Brady Corbet (A brutalista)
- James Mangold (Sehol se otthon)
- Jacques Audiard (Emilia Pérez)
- Coralie Fargeat (A szer)
Legjobb női főszereplő:
- Cynthia Erivo (Wicked)
- Karla Sofía Gascón (Emilia Pérez)
- Mikey Madison (Anora)
- Demi Moore (A szer)
- Fernanda Torres (I’m Still Here)
Legjobb férfi főszereplő:
- Adrien Brody (A brutalista)
- Timothée Chalamet (Sehol se otthon)
- Colman Domingo (Sing Sing)
- Ralph Fiennes (Konklávé)
- Sebastian Stan (The Apprentice – A Trump-sztori)
Legjobb női mellékszereplő:
- Monica Barbaro (Sehol se otthon)
- Ariana Grande (Wicked)
- Felicity Jones (A brutalista)
- Isabella Rossellini (Konklávé)
- Zoe Saldana (Emilia Pérez)
Legjobb férfi mellékszereplő:
- Yura Borisov (Anora)
- Kieran Culkin (Rokonszenvedés)
- Edward Norton (Sehol se otthon)
- Guy Pearce (A brutalista)
- Jeremy Strong (The Apprentice – A Trump-sztori)
Legjobb haj és smink:
- A Different Man
- Emilia Pérez
- Nosferatu
- A szer (The Substance)
- Wicked
Legjobb filmzene:
- A brutalista (The Brutalist)
- Konklávé (Conclave)
- Emilia Pérez
- Wicked
- A vad robot (The Wild Robot)
Legjobb rövidfilm:
- A Lien
- Anuja
- I’m Not a Robot
- The Last Ranger
- The Man Who Could Not Remain Silent
Legjobb animációs rövidfilm:
- Beautiful Men
- In the Shadow of the Cypress
- Magic Candies
- Wander to Wonder
- Yuck!
Legjobb animációs film:
- Áradás
- Agymanók 2.
- Egy csiga emlékiratai
- Wallace és Gromit: A szárnyas bosszúja
- A vad robot
Legjobb adaptált forgatókönyv:
- Sehol se otthon
- Konklávé
- Emilia Perez
- Nickel Boys
- Sing Sing
Legjobb eredeti forgatókönyv:
- Anora
- A brutalista
- Rokonszenvedés
- Szeptember 5.
- A szer
Legjobb jelmez:
- Sehol se otthon
- Konklávé
- Gladiátor II.
- Nosferatu
- Wicked
Legjobb dokumentumfilm:
- Black Box Diaries
- No Other Land
- Porcelain War
- Háttérzene államcsínyhez (Soundtrack to a Coup d’Etat)
- Sugarcane
Legjobb rövid dokumentumfilm:
- Death by Numbers
- I Am Ready, Warden
- Incident
- Instruments of a Beating Heart
- The Only Girl in the Orchestra
Legjobb külföldi film:
- I’m Still Here
- Lány a tűvel (The Girl with the Needle)
- Emilia Pérez
- A szent füge magja (The Seed Of The Sacred Fig)
- Áradás (Flow)
Legjobb production design:
- A brutalista
- Konklávé
- Dűne: Második rész
- Nosferatu
- Wicked
Legjobb jelmez:
- Sehol se otthon
- Konklávé
- Gladiátor II.
- Nosferatu
- Wicked
Legjobb dokumentumfilm:
- Black Box Diaries
- No Other Land
- Porcelain War
- Háttérzene államcsínyhez (Soundtrack to a Coup d’Etat)
- Sugarcane
Legjobb rövid dokumentumfilm:
- Death by Numbers
- I Am Ready, Warden
- Incident
- Instruments of a Beating Heart
- The Only Girl in the Orchestra
Legjobb külföldi film:
- I’m Still Here
- Lány a tűvel (The Girl with the Needle)
- Emilia Pérez
- A szent füge magja (The Seed Of The Sacred Fig)
- Áradás (Flow)
Legjobb vágás:
- Anora
- A brutalista – ez Jancsó Dávid jelölése
- Konklávé
- Emilia Pérez
- Wicked
Legjobb operatőr:
- A brutalista
- Dűne: Második rész
- Emilia Pérez
- Maria
- Nosferatu
Legjobb hang:
- Sehol se otthon
- Dűne: Második rész
- Emilia Pérez
- Wicked
- A vad robot
Legjobb speciális effektusok:
- Alien: Romulus
- Better Man: Robbie Williams (Better Man)
- Dűne: Második rész (Dune: Part Two)
- A majmok bolygója: A birodalom (Kingdom of the Planet of the Apes)
- Wicked
Legjobb eredeti dal:
- El Mal (Emilia Pérez)
- Mi Camino (Emilia Pérez)
- Like a Bird (Sing Sing)
- Never Too Late (Elton John: Never Too Late)
- The Journey (The Six Triple Eight)