Amikor Írország zöldbe borul: 6 érdekes tény a Szent Patrik napról

Amikor Írország zöldbe borul: 6 érdekes tény a Szent Patrik napról

Március 17-én egész Írország zöldbe borul, az emberek zenével, táncokkal és megannyi sörrel ünnepelnek. Ez a nap nem más, mint Szent Patrik napja, amely az írek egyik legfontosabb ünnepe. De mi áll a tradíció hátterében, és ki volt Szent Patrik valójában?


Az igazi Szent Patrik Nagy-Britanniában született

A Szent Patrik életéről ismert információk nagy része a néphagyományokkal és legendákkal fonódott össze. A történészek általában úgy vélik, hogy Szent Patrik, Írország védőszentje a 4. század vége felé született Nagy-Britanniában. Azonban tizenhat éves korában ír fosztogatók elrabolták, és eladták rabszolgának egy kelta papnak a ma Észak-Írországként ismert területen. Miután hat évig pásztorként dolgozott, visszaszökött Nagy-Britanniába, míg végül keresztény misszionáriusként tért vissza Írországba.

Ez is érdekelhet: Történet a lányról, aki soha nem mosolygott – a Sober Sue-legenda

1200 év várakozás

Védőszenti státusza ellenére Szent Patrikot az egyház halála után jóval később avatta szentté. Ez elsősorban azért volt így, mert amikor Kr. u. 461-ben meghalt, ilyen eljárás még nem létezett. Csak 993-ban lett Augsburgi Szent Ulrik az első szent, akit hivatalosan szentté avattak, majd a 12. században hozták létre a pápa által felügyelt hivatalos szentté avatási eljárást.

Halála után rendkívüli tisztelet övezte, valóságos ír nemzeti hőssé vált, szentként tisztelték. A római naptárba viszont csak 1200 évvel később, 1631-ben vették fel.

A koboldok valószínűleg a kelta tündéreken alapulnak

A vörös hajú, zöld ruhás koboldokat általában a Szent Patrik-naphoz kötik, amelynek eredeti ír neve lobaircin, ami annyit jelent: kis testű fickó. A koboldok említése valószínűleg a kelta tündérekről szóló históriákból ered. A kelta népmesékben a koboldok nyűgös lelkek voltak, akik a többi tündér cipőjének megjavításáért voltak felelősek.

A lóherét szent növénynek tartották

A háromlevelű lóhere, a shamrock évszázadok óta Írországhoz kötődik. A kelták a seamroy névvel illették és szent növénynek tartották, amely a tavasz érkezését szimbolizálta. A legenda szerint Szent Patrik a növényt vizuális útmutatóként használta, amikor a Szentháromságról beszélt.

A 17. századra a lóhere a kialakulóban lévő ír nacionalizmus jelképévé vált.

Hol volt az első ünnepség?

Kapásból Írországot vágná rá az ember, de valójában Bostonban volt. Amerikába az ír emigránsok vitték el a szokást, és 1737-ben volt az első év, amikor nyilvánosságot kapott az esemény.

Szent Patrik nap és sör, sok-sok sör

Írországban Szent Patrik napja egészen 1970-ig vallási ünnepnap volt, így a kocsmák, pubok zárva tartottak. Azóta viszont, a nemzeti kincsnek számító Guinness sör a hagyomány szerves része. Ezt a kesernyés ízű, barna sört Arthur Guinnessnek köszönhetjük, aki többek szerint tökélyre fejlesztette a sörgyártást.

A figyelmetekbe ajánljuk