II. Erzsébet
Getty Images

II. Erzsébet Kamilla kedvéért írta át az ősi szabályokat nem sokkal a halála előtt

II. Erzsébet királynő uralkodása alatt arról volt ismert, hogy buzgón követte a királyi szabályokat. Ugyanakkor néhány alkalommal megszegte vagy átírta a konvenciókat – különösen, amikor a családon belüli egyenlőség és méltányosság biztosításáról volt szó.


A néhai uralkodó például megváltoztatta az Egyesült Királyság öröklési törvényeit 2013-ban, közvetlenül György herceg születése előtt, hogy ha Vilmos hercegnek és Katalinnak lányai születnének, akkor ne legyenek hátrébb rangsorolva a fiatalabb fiútestvérek mögé.

Emellett Kamilla esetében is ugyanezt a megközelítést alkalmazta, hogy biztosítsa az intézményen belüli „stabilitást".

A néhai uralkodó, amikor királynőként 70. évfordulóját ünnepelte, nyilatkozatot adott ki, amelyben kinyilvánította azon akaratát, hogy a menyét nevezzék ki a trónra lépő Károly herceg konzorkirálynéjének. Bár ez állítólag váratlanul érte Vilmost és Harryt, egy bennfentes szerint a királynő így akarta elismerni Kamilla „elkötelezettségét és hűségét a cég iránt".

Ez is érdekelhet: Az emberek nagy része nem láthatja Károly koronázását – ez az oka

És amikor az idők teljében a fiam, Károly király lesz, tudom, hogy ugyanolyan támogatást fogtok neki és feleségének, Kamillának nyújtani, mint amilyet nekem adtatok; és őszinte kívánságom, hogy amikor eljön az idő, Kamillát királynéként ismerjék el, miközben ő is folytatja a saját hűséges szolgálatát

– írta a néhai uralkodó.

Andrew Morton királyi író, aki a Diana: Her True Story című bestseller szerzője, a királynő tavaly júniusi platina jubileuma után osztotta meg gondolatait a váratlan lépésről.

A királynő fokozatosan egyre magasabbra és magasabbra emelte Kamilla státuszát. Néhány évvel ezelőtt beültette őt a Privy Councilba, hogy ott lehessen, amikor bejelentik az utódlást. Aztán a Hagyományőrző Rend tagjává tették, és végül azt mondta, hogy szeretné, ha Kamillát a királyné (Queen Consort – a szerk.) névvel illetnék. Ezzel mondhatni véget ért egy vita, mert amikor Károly herceg először vette feleségül Kamillát, az volt a közvélekedés, hogy őt soha nem fogják királynénak hívni, de néhány éven belül nagyon gyorsan változott ez az álláspont

– mondta Morton.

Forrás: Marie Claire UK

A figyelmetekbe ajánljuk