civilizáció kriptája

A világ legnagyobb időkapszuláját még 6000 évig nem nyitják ki

Bármilyen civilizáció is él majd a Földön 6000 év múlva, ízelítőt kaphat a múltból a világ legnagyobb időkapszulájának köszönhetően, amelyet közel 100 évvel ezelőtt zártak le.


Az ókori Egyiptom tanulmányozása során Dr. Thornwell Jacobsnak feltűnt, hogy milyen kevés pontos információ maradt fenn az ősi civilizációkról. Rájött, hogy az ókori Egyiptom életéről gyakorlatilag minden tudásunk csak néhány forrásból származik: a piramisokból és néhány feliratos táblából.

A professzorban ekkor fogalmazódott meg a gondolat: hasznos lenne, sőt, régészeti kötelességünk, az életmódunkról feljegyzéseket és tárgyakat hátrahagyni, hogy a jövő civilizációi tanulmányozhassák társadalmunkat. Ezután pedig megkezdték a Civilizáció Kriptája nevezetű légmentesen lezárt kamra előkészítését.

Ez is érdekelhet: 4 történelmi rejtély, amit valószínűleg soha nem fognak megoldani

A georgiai Oglethorpe Egyetem Phoebe Hearst Halljában, Jacobs nekilátott az időkapszula létrehozásának. A hatalmas kamrát pedig különféle tárgyakkal, filmekkel, könyvekkel és hivatalos dokumentumokkal, valamint az addig ismert történelmi feljegyzésekkel pakolták tele.

A céljuk az volt, hogy a jövő embere számára a legmegfelelőbb helyet biztosítsák, ahol megtudhatják, milyen volt az élet régen. Bár érdemes megjegyezni, hogy Jacobs elfogult volt a tárgyak kiválasztásakor, így azok nem feltétlenül a leghitelesebb képet adják vissza az 1930-as évek Amerikájáról.


A kapszulában Donald kacsa makettjétől kezdve a népszerű klarinétművész, Artie Shaw dalain át a mikrofilmekig szinte minden megtalálható. Még egy hétszeres nagyítót is mellékeltek, amely segítségével gépek nélkül is olvasni lehet a mikrofilmeket. De Hitler, Mussolini, Sztálin és Roosevelt beszédeit tartalmazó hangfelvételeket is elfalaztak.

Illetve található bent még egy könyv is, amely az összes tárgyat és azok használatát ismerteti. Az esetleges nyelvi akadályok áthidalására Jacobs mindenről képeket és egy fonográfot is mellékelt, amely hangosan, angolul mondja ki az eszközök nevét.

Olvasd el ezt is! Nikola Tesla miért volt a piramisok megszállottja?

Jacobs úgy döntött, hogy a kapszulát 8113. május 28-ig kell kinyitni. A professzor elmagyarázta, hogy azért választotta ezt a dátumot, mert az egyiptomi naptár megalkotása óta 6177 év telt el, így azt akarta, hogy a jövő kutatói megértsék az életet félúton a jelenük és az ókori egyiptomiak között.

Paul Hudson, az Időkapszula Társaságának társalapítója úgy jellemezte a kriptát, mint egy hely, ami lüktet az élettől.

Ez egy élő, lélegző dolog. Idősebb nálam, és nagyobb mindannyiunknál. El tudják képzelni, hogy egy kulturális antropológus 8113-ban kinyitja a kriptát? Olyan lenne, mint egy kincsesláda. Még az olyan dolgok is lenyűgözőek lennének, mint a fogselyem

– tette hozzá.

A kapszulát hivatalosan 1940. május 28-án zárták le.

A figyelmetekbe ajánljuk