Évszázados rejtély oldódott meg világ egyik leghíresebb festményéről
Wikimedia

Edvard Munch – A sikoly

Évszázados rejtély oldódott meg világ egyik leghíresebb festményéről

A művész, Edvard Munch maga írta rá Sikoly című képére, hogy „csak egy őrült festhette" – erre a megállapításra jutottak a Norvég Nemzeti Múzeum szakemberei, akik infravörös vizsgálatnak vetették alá a festményt.

Az 1893-ban elkészült eredeti alkotás bal felső sarkában olvasható az apró betűs, alig látható, norvég nyelven írt felirat.

„Nem nehéz elképzelni, hogy egy felháborodott múzeumlátogató, miután szembesült a Sikollyal, ceruzát ragadott, hogy kifejezze véleményét a művészről és a műalkotásról egyaránt. De nem ez történt"

– idézi az MTI az intézmény honlapját. Egy infravörös technológiára épülő új elemzés szerint ugyanis maga Munch írta a mondatot a kész műre. Ezt a festő kézírásával való összehasonlítás után állapították meg.

Miután a Sikolyt először kiállították, Munch kortársai megkérdőjelezték az alkotó mentális állapotát.

„A felirat ironikus kommentárként, ugyanakkor a művész sebezhetőségének kifejeződéseként is értelmezhető. Az, hogy egy már befejezett festményre írt rá, azt mutatja, hogy Munch számára az alkotás folyamatos volt"

– mondta Mai Britt Guleng, a múzeum kurátora.

Munch négy verziót festett a Sikolyból. Ezek közül a két legismertebb a szóban forgó eredeti festmény és egy 1910-es későbbi változat.


A figyelmetekbe ajánljuk