K2
Getty Images

K2

A világ leghalálosabb hegycsúcsai: négy hegy is az Everest előtt

Az 1920-as évek óta több mint 310 ember halt meg a Mount Everest megmászásának kísérlete közben. Bár a Földön ezen a hegycsúcson a legmagasabb a halálos áldozatok száma, édemes figyelembe venni, hogy az Everest jóval több hegymászót vonz, mint bármelyik más hírhedt csúcs. Ha már az elindult expedíciók halálozási arányát nézzük, több olyan hegy is létezik, ami halálosabbnak számít, mint a Mount Everest.

A Statista összegyűjtötte a Himalayan Database és a Mountain IQ expedíciós adatait, és rangsorolta a világ legveszélyesebb hegyeit az egyes expedíciók halálos áldozatainak száma alapján. Az elemzés az úgynevezett „nyolcezresekre" összpontosít, vagyis arra a tizennégy hegyre, amelyek 8000 méternél magasabbak – ezek mindegyike az ázsiai Himalája és a Karakorum hegységben található.

A statisztikák szerint az Annapurna tekinthető a leghalálosabb hegynek: becslések szerint 1900 óta a 244 expedíció során 72 halálos áldozatot követelt, ezzel pedig a halálozási aránya 29,5 százalékos, ami a legmagasabb a Földön.

Az Annapurna Nepál észak-középső részén, a Gandaki tartományban található. A maga 8091 méteres magasságával „csak" a tizedik legmagasabb hegy a világon, ennek ellenére extrém nehéz a csúcsig eljutni: először 1950-ben mászták meg, és 2022-ig mindössze 365 embernek sikerült a csúcstámadás. Az egyik fő veszélyfaktor a kiszámíthatatlan klímája, ami miatt gyakoriak a lavinaomlások.

Nem sokkal marad le mögötte a Föld harmadik legmagasabb hegye, a 8586 méteres Kancsendzönga, ahol a halálos áldozatok aránya 29,1 százalék – Erőss Zsolt és Kiss Péter is itt vesztette életét 2013 májusában.

Statista

A harmadik helyen a K2 szerepel, ahol a halálos áldozatok aránya 22,9 százalék. A maga 8 611 méterével ez a Föld második legmagasabb hegye, és ugyan nincs akkora, mint az Everest, embertelen körülményekkel is találkozhatnak a hegymászók; a rossz időjárás mellé pedig sziklaomlásokkal és a lavinákkal is számolni kell.

A 14,1 százalékos halálozási arányával azért az Everestet sem kell lebecsülni, ami az ötödik leghalálosabb hegy az elemzés szerint.

Ráadásul a Mount Everest idén gyaínthatóan csak halálosabbá válik: úgy tűnik, hogy 2023 lehet a világ legmagasabb hegyének eddigi leghalálosabb éve, mivel a hírek szerint már 12 ember halt meg az expedíciók során és további öt hegymászó tűnt el – köztük Suhajda Szilárd –, akik nagy valószínűséggel szintén meghaltak.

Ennek egyik oka egyébként, hogy egyre többen akarják megmászni az Everestet: a nepáli kormány idén 479 expedíciós engedélyt adott ki, ami az eddigi legmagasabb szám. Ezzel párhuzamosan egyes szakértők úgy gondolják, hogy az éghajlatváltozás miatt az időjárás is egyre zordabb és kiszámíthatatlanabb, ami növeli a halálos balesetek kockázatát.

A figyelmetekbe ajánljuk