Katalin, Harry és Vilmos
Fotó: Shutterstock

KÍnos percek várnak Harry-re, hiszen Katalin még mindig haragszik rá

Harry herceg visszatér Angliába –  így készülnek a találkozásra Katalinék

A hírek szerint hamarosan egy nagyon kellemetlen találkozó helyszíne lehet London. Harry herceg ugyanis nagy visszatérést tervez Angliába és nem úszhatja meg a találkozót a testvérével, Vilmossal és annak családjával sem. Csakhogy az Amerikában élő herceget nem várják tárt karokkal.


Immár négy év telt el azóta, hogy 2020-ban kettészakadt a brit királyi család, miután Harry herceg és felesége, Meghan Kaliforniába költöztek és a titulusukról is lemondtak. Ez olyan törést okozott a család legismertebb és legfontosabb tagjai között, amit azóta sem sikerült helyrehozni. A hírek szerint ugyanis

sem Harry, sem pedig Vilmos nem nyitottak arra, hogy rendezzék a köztük lévő konfliktust, hiszen mindketten a másikat hibáztatják a jelenlegi helyzetért.

A Marie Claire azonban most arról számol be, hogy a kisebbik herceg legkésőbb 2027-ben mindenképpen visszatér Angliába, hiszen itt tartják az általa létrehozott, háborút túlélő veteránoknak rendezett sporteseményt, az Invictus Games-t. Ezt a rendezvényt azóta, hogy Harry elszakadt a királyi családtól, minden évben Amerikában tartották, hogy elkerüljék a kellemetlen pillanatokat, ám most úgy tűnik, hogy a „tékozló fiú” hamarosan hazatér.

Ajánljuk figyelmedbe! Harry és Meghan ezért változtatta meg a gyerekeik nevét

A portál a családot jól ismerő bennfentesekre hivatkozva azt írja, hogy ezzel Harry rendkívül kényelmetlen helyzetbe hozza majdVilmost és Katalint, akik eddig – épp a távolság miatt – el tudták kerülni, hogy találkozzanak Harryvel és családjával.

Harry \u00e9s Vilmos

A két herceg évek óta nem állnak szóba egymással

Fotó: Shutterstock

Az, hogy Angliában tartják a játékokat, komoly döntés elé kényszeríti Vilmosékat. Dönthetnek úgy, hogy nem jelennek meg az eseményen, de ezzel az emberek előtt hidegnek, haragtartónak mutatnák magukat. Arról nem is beszélve, hogy ha Angliában egy ekkora sporteseményt rendeznek, azon már csak hivatali okokból is jelen kell lenniük

– írja Dorothy Reddin.

Ez is érdekelhet! A hátuk mögött így hívják Harryt és Meghant a királyi családban

A portál emlékeztet arra, hogy idén májusban már tartottak egy olyan rendezvényt Londonban, amin Harry megjelent. Ekkor is hatalmas érdeklődés övezte azt, hogy vajon Katalin, Vilmos, esetleg Károly király megjelenik-e, de egyikőjük sem akarta látni a családja nevét besározó herceget.

A figyelmetekbe ajánljuk