György és Katalin
Fotó: Getty Images

Katalin és Vilmos között komoly feszültség alakult ki György miatt

Belsős információk szerint komoly vita alakult ki Katalin és Vilmos között György új iskolája kapcsán, azonban nagyon úgy tűnik, hogy pont került az ügy végére.


Vilmos herceg és Katalin hercegnő állítólag rengeteget vitáztak azon, hogy a 10 éves György hercegnek pár év múlva az Eton College-ba kellene-e járnia, ahol az apja, illetve Harry herceg is tanult.

A hosszú vitatkozás után azonban arra jutottak, hogy a herceg jó helyen lesz a patinás intézményben. Fontos megjegyezni, hogy az Eton egy bentlakásos iskola, tehát Györgynek távol kell lennie a szüleitől. Katalinnak azonban nagyon nem tetszik ez az ötlet – írja a Marie Claire UK.

Ez is érdekelhet: Nem hisszük el, hogyan választották ki szülei György herceg nevét

Katalin úgy gondolja, hogy egy ilyen fülledt, felsőbbrendű intézménybe küldeni őt ellentétes minden olyan erőfeszítésükkel, amellyel modernizálnák a monarchiát. Ráadásul nagyon hiányozni fog neki György. Ő és Vilmos évekig vitatkoztak ezen, de végül a férje győzött. (…) Ráadásul az is aggasztja őt, hogy Vilmos ragaszkodik majd ahhoz, hogy a másik két gyereket is bentlakásos iskolákba irassák be. Katalin tudja, hogy ez mind a „királyi kötelessége” része, de most nagy a feszültség közte és a férje között

– mondta egy forrás (az OK! US-on keresztül).

A forrás szerint azonban Katalin fenntartásai abszolút érthetőek, ugyanis annak idején folyamatosan zaklatták őt a bentlakásos iskolájában, emiatt pedig attól tart, hogy a gyerekeinek is hasonló traumákon kell keresztül menniük.

A legidősebb fiút azonban nagyon úgy néz ki, hogy nem gyötrik ehhez hasonló kétségek, ugyanis ő már kifejezetten várja a középiskolát.

Sőt, a hírek szerint György a szüleivel már el is látogatott az intézménybe, a herceg pedig állítólag már most fokozottan készül az Eton-korszakra.

A figyelmetekbe ajánljuk