A 18. század végére Goya művészete érezhetően sötétebb irányba fordult. Egy súlyos betegség után megsüketült, egyre inkább elszigetelődött, miközben a felszínen továbbra is az udvari megrendelésekből tartotta fenn magát. Ezzel párhuzamosan azonban egy egészen más világot is festeni kezdett: olyan képeket, amelyeket sokáig nem is a nyilvánosságnak szánt.
Ez a váltás különösen éles volt egy olyan korban, amikor a festészetet még nagyrészt vallási témák uralták. A megszokott képek Krisztust, szenteket és angyalokat ábrázoltak, Goya viszont rendre a sötétebb oldalt mutatta meg: boszorkányokat, démoni alakokat, irracionális félelmeket. Ráadásul ezen motívumok megjelenése olyan intenzív és gyakori volt a munkáiban, amire a korban nem találtunk más példát.
Goya sötét képeinek értelmezésére két fő olvasat alakult ki. Az egyik szerint valóban a korabeli hiedelmeket és félelmeket jelenítette meg, mintegy korai horrorélményt kínálva a közönségnek. A másik értelmezés szerint ezek a művek valójában szatírák: nem a boszorkányságot támadják, hanem azokat a hatalmi struktúrákat, amelyek a félelemkeltést használták a társadalom irányítására. A korszakban a babonák és a boszorkányperek még mindig komoly szerepet játszottak a közgondolkodás alakításában. A félelem fenntartása erősítette az egyházi és politikai hatalmat, Goya pedig ezt a mechanizmust fordította visszájára a képein. A torz, gyakran groteszk figurák nemcsak természetfeletti lények, hanem az irracionalitás és a manipuláció jelképei is lehetnek.
Ez a kettősség különösen jól látszik a híres grafikáin és festményein, ahol a fantázia és a társadalomkritika folyamatosan összemosódik. A képei nem egyszerűen ijesztőek, hanem nyugtalanítóak: nem tudni, hogy amit látunk, az valódi fenyegetés vagy az emberi elme torzulása. A történelmi háttér ráadásul tovább erősítette ezt a hangulatot. A francia forradalom megrázta Európát, majd Napóleon hadserege megszállta Spanyolországot, és az uralkodó saját testvérét ültette a trónra. Ez vezetett a félszigeti háborúhoz, egy elhúzódó és rendkívül erőszakos konfliktushoz, amelyben a spanyol lakosság is fegyveresen szembeszállt a francia uralommal. Az ország politikailag és társadalmilag is instabillá vált, ami mély nyomot hagyott Goya gondolkodásában és művészetében.
Idős korára a festő teljesen elszakadt az intézményes művészeti közegtől. Leghíresebb sötét alkotásait már saját otthonának falaira festette fel, kizárólag magának. Ezek az úgynevezett Fekete festmények minden korábbinál nyersebbek és nyugtalanítóbbak. A figurák torzak, a jelenetek szinte hallucinációszerűek, a hangulat pedig kilátástalan.
Olvasd el ezt is!