Ketrecbe zárták, majd a madarakra bízták a kivégzetteket
400 éve még természetesnek számított, hogy a legsúlyosabb bűnökért halálbüntetés járt. Volt azonban egy még kegyetlenebb eljárás, amely a kivégzés után kezdődött. Az elítéltek holttestét vasból készült ketrecbe zárták, majd évekre közszemlére tették, hogy minden arra járó lássa, milyen sors vár a bűnözőkre.
A „gibbetelés” – angolul gibbeting vagy hanging in chains – évszázadokon át ismert büntetési forma volt Európában, leginkább Nagy-Britanniában terjedt el a 18. században. A legtöbb elítéltet előbb felakasztották, majd testüket emberalakot követő vagy egyszerűbb vasrácsos ketrecbe zárták, amelyet magas oszlopra függesztettek ki.
A ketreceket szándékosan forgalmas utak, kikötők vagy a bűncselekmény helyszíne közelében állították fel. A hatóságok úgy vélték, hogy a holttest látványa elrettenti majd a leendő bűnözőket. A testeket gyakran addig hagyták a helyükön, amíg az időjárás és a dögevők csontig csupaszították őket. Ez a folyamat akár hosszú évekig is eltarthatott.
A látvány egyszerre volt félelmetes és vonzó. Egy-egy újonnan felállított ketrechez tízezrek zarándokoltak el, az árusok pedig ételt és italt kínáltak a kíváncsiskodóknak, így a kivégzések környékén időnként vásári hangulat alakult ki. A helyiek számára azonban egészen más élményt jelentett. A bomló holttestek szaga, a szélben nyikorgó láncok és a ketrecek látványa éveken át megkeserítette a környéken élők életét.
1752-ben Nagy-Britanniában elfogadták a Murder Act néven ismert törvényt, amely előírta, hogy a gyilkosságért kivégzett bűnözőket boncolják fel vagy láncra verve tegyék közszemlére. Bár a jogszabály növelte az ilyen esetek számát, a büntetés továbbra is viszonylag ritkának számított.
A ketreceket rendszerint a bűncselekmény helyszínén állították fel, de előfordult, hogy az elítélt családjának otthona közelébe kerültek. Az 1789-ben gyilkosságért kivégzett Richard és William Weldon testét például úgy függesztették ki, hogy édesanyjuk nap mint nap láthassa őket.
A gyakorlat nem korlátozódott Angliára. Kanadában Marie-Josephte Corriveau holttestét több mint egy hónapig függesztették ki, miután férje meggyilkolásáért kivégezték. A Karib-térségben a szökött rabszolgák elrettentésére alkalmazták, míg az Egyesült Államok gyarmati időszakában is dokumentáltak hasonló eseteket.
A gibbeteléshez idővel számos kísértettörténet is kapcsolódott. Több helyszínen olyan legendák születtek, amelyek szerint a vasrácsba zárt csontvázak éjszakánként életre keltek, megcsörgették a láncokat vagy árnyalakként jelentek meg az arra járók előtt.
Bár a hatóságok az elrettentő hatásban bíztak, arra nincs meggyőző bizonyíték, hogy a gibbetelés valóban csökkentette volna a bűnözést. Az eljárás inkább morbid látványossággá vált, amely egyszerre vonzotta a tömegeket és sokkolta a kortársakat. Nagy-Britanniában 1832-ben alkalmazták utoljára, majd két évvel később hivatalosan is eltörölték.
Olvasd el ezt is!