Így élt, alkotott és múlt el a 135 éve született Agatha Christie

Hercule Poirot és Miss Marple. Agatha Christie mindkét világhírű főhősét idősebb, nagy élettapasztalattal bíró karakterként tárja elénk, így hajlamosak lehetünk mi magunk is egy őszhajú, nyugdíjas asszonyként magunk elé vizionálni a szerzőt. Mindeközben a valóság az, hogy Christie írói karrierje már tinédzser, és korai felnőttéveiből is bőven táplálkozott. A dél-angliai Torqauy-ban született egy jómódú viktoriánus családba, anyagi nehézségek miatt azonban hétéves korában Dél-Franciaországba költöztek, ahol a még gyermek Agatha remekül megtanulta a nyelvet. Az írás helyett ekkor még operaénekesi álmaival kacérkodott, sőt anyja egyenesen tiltotta az „olvasás nehéz tudományától”.

A konzervatív neveltetésben részesülő lány négy évvel később térhetett vissza a szigetországba, ahol – miután apja meghalt, bátyja és nővére pedig elköltözött otthonról – sokáig kettesben élt édesanyjával, akivel szakadatlanul megmaradt a szoros szülő-gyermek kapcsolat. 1912-ben érte utol a szerelem, amikor is egy bálban megismerkedett Archibald Christie pilótával, akivel nem éppen zökkenőmentes házasságuk egészen 1926-ig tartott, egy közös gyerekük született.

A zűrös mindennapokban kulcsszerepet játszott az időközben kitört I. világháború, ahol férje távollétében ápolónőként, majd új gyógyszerlaboratóriumban dolgozott. Ottani munkája során játszott el először egy fiktív detektívtörténet gondolatával, amely során az általa jól megismert mérgekkel követik el a gyilkosságokat, a bűntény apró részleteit pedig egy bajuszáról könnyen felismerhető, eleganciára is adó belga háborús veterán, Monsieur Poirot deríti fel. Ekkoriban Angliában rengeteg Belgiumból jött menekültet lehetett látni az utcákon, így lehet sejteni, honnan jött az inspiráció.

A Weekly Times című újság részletekben, sorozatként közölte a fordulatos krimit, így szerzett magának már első kiadványa után kisebb hírnevet Christie. Elmondása szerint, bár sok helyesírási hibával írt, a történetmesélés folyamatáért egyenesen rajongott: imádott párbeszédeket írni, és szerinte nem is létezett jobb móka, mint saját történeteket kitalálni, és elveszni azok világában:

A karrier szépen felfelé ívelt, 1926-ban azonban eljött az első mélypont: elvált férjétől annak hűtlensége miatt. Az írónőt annyira megviselte az elszakadás, hogy 11 napra  nyoma veszett, csak egyetlen levelet hagyott hátra. Egyes feljegyzések szerint bánatában úgy határozott, hogy autójával szakadékba hajt, több sikertelen kísérlet után azonban – álnéven – elbújt egy Harrogate-i hotelben, ahol később rátaláltak. Korabeli jelentések alapján úgynevezett disszociatív amnézia jelensége alakult ki elméjében. Mindezt addigi identitásának csorbulása idézhette elő, így létrehozott egy másik személyiséget, hogy abba képzelve magát, feledtesse a negatív történteket. Szorult helyzetén nem javított az sem, hogy ugyanebben az évben hunyt el anyja is.

A londoni pszichológusok által ajánlott „az utazás orvosság” eszmét megfogadva, Christie a válást követő években egyedül vágott neki a nagyvilágnak. Orient-Expresszel többször járt a Közel-Keleten, itt ismerkedett meg 1930-ban második férjével, a nála 14 évvel fiatalabb Max Mallowannal, aki régészként utazgatott az akkoriban még britek által uralt régióban. Számtalan alkalommal kísérte el a férfit ásatásokra, amelyek során alaposan magába szívta az arab világ hangulatát, nem hiába az 1930-as évekhez köthető több egzotikus környezetben játszódó regénye is (Gyilkosság az Orient-expresszen, Gyilkosság Mezopotámiában, Halál a Níluson).

Ehhez a korszakához köthető egy másik nagy újítása is: egyes könyveiben a bajszos belga helyett egy kedves, idős hölgy tűnt fel detektívként, akit a legapróbb buktatókkal sem tudtak átverni. A Christie édesanyjához is hasonlítható Miss Marple legelső főszerepét az 1930-as Gyilkosság a paplakban című könyvben kapta meg.

Bár az írónőnek Mallowannel sem volt szerencséje, hiszen első férjéhez hasonlóan ő sem mutatkozott hűséges típusnak. Az írónő mégis vele maradt, sőt anyagilag segítette a férfit. A II. világháború alatt ismét kórházakban segítkezett, de szakadatlanul folytatta az írást is, amelyre az olvasóközönség is vevő maradt. Több mint fél évszázadon keresztül alkotott, közel 80 mű jegyzi a nevét, melyek között nem mind krimi. Néhány romantikus regényt is írt Mary Westmacott álnéven, hamar kiderült azonban, ki rejtőzik az álca mögött, ennek ellenére nem lettek sokan vevők a zsánerváltásra.

Agatha Christie szépen megtervezte előre két legfőbb hősének történetét is: még a második világháború idején megírta Hercule Poirot és Miss Marple – utolsó eseteit, ezek voltak a Függöny: Poirot utolsó esete és Szunnyadó gyilkosság. A regényeket ugyanakkor nem jelentette meg azonnal, hanem biztonságba helyezte őket egy bankszéfben, arra az esetre, ha valami történne vele a háború során. Végül több mint harminc évvel később – élete végéhez közeledve, utóbbit végül posztumusz – adták ki a záróépizódokat. Tartalmas élet után 1976. január 12-én, 85 évesen hunyt el berkshire-i otthonában, Wallingfordban.

Agatha Christie azon kevés írók közé tartozik, akinek műveit már életében is elismerték, de halála után sem felejtették el. Mindezt jól példázza az Egérfogó című színműve, amely a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült a világ leghosszabb ideig futott színházi darabjaként. 1952 és 2020 közt megszakítás nélkül több mint 28 ezer(!) alkalommal vitték színpadra ezt a krimit a londoni West Enden. Rengeteg krimiíró tekinti példaképének, műveit több mint 100 nyelvre fordították már le, hazánkban 1930-ban adtak ki először magyar nyelven Agatha Christie-krimit. William Shakespeare és a Biblia után az ő művei keltek el a legnagyobb példányszámban.

Emellett a filmművészetben szintén rengeteg alkotás született a történeteiből: a 13 évados Poirot- és 6 évadot megélt Miss Marple-tévésorozat mellett számos egészestés film készült Chirstie műveiből. A legismertebb klasszikusok közé tartozik a Billy Wilder által rendezett, 1957-es A vád tanúja, a Sidney Lumet – és számos korabeli sztár – nevével fémjelzett 1974-es Gyilkosság az Orient Expresszen, de az elmúlt években Kenneth Branagh is feldolgozta már a vonatos történet mellett a Halál a Nílusont, illetve a Halloween és halált is Szeánsz Velencében címmel. Sőt, már 2010 óta tervezik egy, az írónő életét bemutató mozi megvalósítását, az ötlet azonban az évek alatt eddig nem haladt sokat előre.

 – olvashatjuk a szerző 1936-ban publikált ABC-gyilkosságok című regényében. Ez az idézet szépen megfogja, miért is hatottak újszerűen Christie irományai. Könyvei elsősorban a szórakoztatást tűzték ki célul, a részletes jellemrajzok és a precízen átgondolt bűntények pedig valóban átlagon felülivé tették az olvasó szemében a történeteket. Egy legenda szerint a történet befejezése után újra végigvette az eseményeket, és aki szerinte a legkevésbé lehetett gyanús, őt tette meg – kellő átalakítások után – gyilkossá.

Míg Poirot kimértebb, háború által traumatizált karakterével inkább a férfiak és a középkorú korosztály tudott azonosulni, addig Miss Marple hétköznapibb nagymama-személyisége már minden nő számára szimpatikus lehetett. Nem is keverte két detektívjét, azaz ők ketten soha nem szerepeltek közös könyvben. A ’60-as években már úgy fogalmazott, hogy előbbi karakterét egyszerűen egy elviselhetetlen, dilis alaknak tartja, aki több alkalommal nyomasztotta is, hiszen a kiadók sokszor azt várták el tőle, hogy inkább a már-már karikatúrába hajló férfi főszereplőjével alkossa meg legújabb történetét.

Mindenféle magánéleti és szakmai kihívás ellenére a történetek minősége megmaradt, az értékek relativizálását kiemelten fontosan tartotta. Akármennyire is konzervatív nevelést kapott, írásaiban sokszor döntögetett tabukat. Ugyanannyi eséllyel lehettek nála például nők a gyilkosok vagy az áldozatok, mint a férfiak, de a család sem volt sérthetetlen: bűntényeiben a személyes sértettség, a bosszú vagy a pénz nem ismert akadályt, a társadalmi sztereotípiák sosem jelentettek gátat.

(Forrás: agathachristie.com, magyarnarancs.hu, kepmas.hu,)