köhögő nő

A köhögés hangjából is kimutatható a koronavírus

Pillanatok alatt ki lehet szűrni a pozitív betegeket és széles körben alkalmazható.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói a vizsgálatok során 98,5% -os sikerarányt értek el azok között, akiknél hivatalosan pozitív lett a koronavírus teszt, és 100%-ra emelkedett azoknál, akiknek köhögésen kívül egyéb tünete nem volt.

A Journal of Engineering in Medicine and Biology szaklapban megjelent tanulmány társszerzője, Brian Subirana azt is elmondta, hogy az emberi hangképzés megváltozik, ha koronavírusosak vagyunk, még akkor is, ha tünetmentesek.

A fejlesztők most a hatósági jóváhagyásra várnak, hogy a későbbiekben alkalmazást készítsenek belőle.

Természetesen a mesterséges intelligencia (MI) fedezi fel a különbséget. A tünetmentes Covid-betegek köhögésének hangjából az emberi fül nem hallja a különbséget, míg a MIT algoritmusa igen.

Minderre úgy jöttek rá, hogy a MIT laboratóriumában nagyjából 70 ezer hangmintát gyűjtött köhögésekről az egyetemi kutatócsoport, amelyek közül 2500 regisztrált koronavírus-fertőzött betegtől volt. A tanulmány szerint, ha jóváhagyják a fejlesztést, akkor nagyban segítheti a mindennapi szűrést diákok, dolgozók és a lakosság csoportjain belül is. A munkahelyeket, iskolákat gyorsan riasztani tudják már a csoportos megbetegedések kezdeti fázisában.

Egyébként nem csupán a MIT kutatói az egyetlenek, akik hasonlóban gondolkodnak: a Cambridge-i Egyetem, a Carnegie Mellon Egyetem és a brit Novoic egészségügyi start-up is hasonló fejlesztésekbe kezdett. Nyáron különböző köhögés és légzési hangok alapján a Cambridge-i Egyetem már 80%-os sikerarányt közölt a pozitív esetek kimutatásában.

BBC


A figyelmetekbe ajánljuk