zsúfolt villamos

A Google két új frissítéssel készül az ünnepekre a koronavírus miatt

Már időben megválogathatjuk, hogy melyik tömegközlekedési eszközre szálljunk fel.


A Google ismét bővítette a koronavírus-járvány következtében készített Google Maps frissítések listáját. Nem érheti szó a ház elejét, hiszen a Maps már közel 250 új szolgáltatással járult már hozzá, megkönnyítve ezzel a felhasználók életét a járvány alatt.

Az eddigi frissítések között szerepelt például a közúti forgalmat megbecsülő algoritmus, amivel a megváltozott autós közlekedést saccolták újra. Emellett a bicikliseket automatikusan bicikliútra vagy kerékpárbarát útra terelő frissítés is jött, de a koronavírus-fertőzöttek arányát is nyomon követhetjük már.

Most a két új frissítés a tömegközlekedés és az utazások biztonságosabbá tételében segít. A kifejezetten az ünnepekre készült újdonság valós időben felméri majd, hogy mennyire zsúfolt egy adott járat. A Google Maps ezt a felhasználók valós idejű helyadatival fogja megállapítani, azaz, hogy hány telefon van metrón, buszon vagy egy vonaton.

Google

A másik frissítés pedig több információt kínál a helyi fertőzöttségi szint állapotáról, beleértve az összes megbetegedéssel és a hatóságok részletes információval. A Google ezzel kifejezetten a karácsonyi utazásokat akarja megkönnyíteni, amikor milliók látogatják meg szeretteiket.

Mindez várhatóan heteken belül meg is érkezik az androidos és az iOS-es eszközökre egyaránt.

(mashable)

A figyelmetekbe ajánljuk