Son Doong barlang Vietnámban természet ember kőszikla

Akár egy negyven emeletes felhőkarcoló is elférne benne, akkora a világ leghatalmasabb barlangja. A Son Doong a közép-vietnámi Phong Nha – Ke Bang Nemzeti Park területén található.


Az elképesztő látványt nyújtó barlangot egy helyi lakos fedezte fel 1991-ben, ám ő nem mert bemenni. A helyet végül 2010-ben tárták fel brit kutatók. Ekkor kiderült: a világ eddig ismert legnagyobb barlangjára bukkantak.

A legtöbb ponton a sziklaüreg 80 méter magas és 150 méter széles, ám a legtágasabb helyeken magassága a 200 métert is eléri. Egyik „termében" több mint 70 méter magas sztalagmitok találhatók.

Az első turistacsoport 2013-ban ismerhette meg a barlangot, azóta is csak egyetlen cég, az Oxalis szervez ide látogatásokat. Az expedíciókon évente összesen 500-an vehetnek részt.

Legtágasabb részein 200 méter magas a Son Doong-barlang.

Getty Images /Geng Xu

Bár a koronavírus-járvány miatt Vietnámban 90 százalékkal csökkent a turizmus, a Son Doong-barlangba továbbra is visznek látogatókat, a külföldi turistákat belföldiekkel pótolják. Egy négynapos program összesen 750 ezer forintba kerül.

via Origo.hu

A figyelmetekbe ajánljuk