A repülés történetének egyik legvitatottabb témáját zárták rövidre.

A légi utasok többsége minden bizonnyal nem tolong a foglalások során, hogy elcsípjenek egy-egy középső ülőhelyet. Érthető: nem túl kényelmes két ember közé bepréselve utazni, folyamatosan figyelve arra, hogy ne vigyük túlzásba a véletlen láb- és kézkoccanásokat.

Nem beszélve arról az örök dilemmáról, hogy a két kezünknél lévő karfa kinek is a tulajdona. Egy klasszikus háromüléses repülőn négy karfa van: egy az ablak mellett, egy az ablakos és egy a folyosói ülés között, és egy a folyosón.

Mindebben a logikai bukfenc csupán annyi, hogy a három embernek összesen hat keze van.

Karfa-etikett hivatalosan nem létezik, ahogyan írott szabály sem. A középső utasok azonban mégis úgy érezhetik, hogyha már alapvetően egy kényelmetlen helyen ülnek, akkor a karfákat is csak félve használhatják.

Nekik nyújthat lelki támaszt Boris Millan légiutas-kísérő, aki a Confessions on the Fly podcastjában zárta le a vitát:

a középen ülőknek jár mindkét karfa. Millan szerint a józan ész is azt diktálja, hogy a középső utasok kapják meg mindkettőt.

Ami talán ennél is meglepőbb, hogy valamiért az Egyesült Királyságban számos kutatást végeztek a középső ülésekről, amikből ugyanez derült ki.

A kérdés megvitatása után Millan még megosztott pár hasznos repülési tippet: például ne kapkodjunk a repülés előtti pakolásnál és kiutazásnál, érkezzünk időben a reptérre, mert senkinek nem jó, ha stresszesen repülünk. Ezenkívül érdemes a repülőjegyeket közvetlenül a légitársaságoktól megvásárolni, mert sokkal olcsóbbak, mintha egy harmadik felet is bevonnánk . Nem utolsósorban: ne csomagoljuk túl magunkat, mert rengeteg bonyodalmat okozhat egy túlméretezett poggyász.

(Mirror)

A figyelmetekbe ajánljuk