Pár nappal azután, hogy kedden bolygó körüli pályára állt az Egyesült Arab Emírségek első marsszondája, az Amal (Remény), az ország közzétette a szonda által készített első képet is. A szerdán, pirkadatkor készült felvételen jól kivehető a bolygó északi sarkvidéke, valamint a Naprendszer legnagyobb vulkánja, az Olympus Mons is.

A fényképet az ország tényleges uralkodója, Mohamed bin Zajed osztotta meg Twitteren, aki úgy fogalmazott, hogy az Amal első képe a Marsról meghatározó pillanat az ország történelmében, és azt jelenti, hogy az Egyesült Arab Emírségek is csatlakozott az űrkutatásban részt vevő fejlett országokhoz. Mint írta, reméli, hogy a küldetés új felfedezésekhez vezet majd, amelyek az emberiség javát szolgálják majd

Az űrszondát, amely 22-44 ezer kilométeres magasságban köröz a Mars körül, és a vörös bolygó légkörét és időjárási jelenségeit vizsgálja, később két másik is követi majd. Az Amal az arab világ első bolygóközi missziója, a műholdat azonban három amerikai egyetem építette közösen, és egy japán űrközpontból bocsátották fel.

Az emírségek Mars-missziója eddig mintegy 200 millió dollárba került, és része az ország azon erőfeszítéseinek, hogy fejlessze tudományos és technológiai képességeit, és csökkentse függőségét a kőolajtermeléstől. Az Egyesült Arab Emírségek űrügynöksége azt tervezi, hogy 2117-ig kutatói letelepednek a vörös bolygón.

Az Egyesült Arab Emírségek az ötödik ország, amely sikeresen küldött űrexpedíciót a vörös bolygóhoz, korábban az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Űrügynökség, valamint India érték el a Marsot. Szerdán egy kínai űrszonda, a Tianven-1 állt pályára a Mars körül, a NASA marsjárója, a Perseverance pedig február 18-án landol a vörös bolygón.

(MTI)


Friss

A virtuális valóság révén megismerhetjük az emberi pszichét is?

A virtuális valóság biztos pont lehet az emberismeretben a jövőben.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A fűszerek rengeteg egészségügyi hatással bírnak

A gyömbér, kurkuma és fahéj csak néhány azon fűszerek közül, melyek jelentősen javíthatják egészségünket.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

4 dolog, amit soha nem szabad elfelejtened, ha depresszióval küzdesz

A depresszió elszívhatja az energiánkat, üresnek és fáradtnak érezhetjük magunkat. Ez pedig az élet minden területén megnehezít a mindennapjainkat. Vannak azonban apró lépések, amelyekkel jobban kontrollálhatjuk érzéseinket, ezzel javítva az általános közérzetünket. Ebből gyűjtöttünk össze négyet!

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk