Az Egyesült Arab Emírségek első bolygóközi missziójának sikerét élte meg azzal, hogy hétfőn Mars körüli pályára állította űrszondáját.


Korábban írtunk már arról, hogy a NASA elindította Perseverance nevű űrszondáját, amellyel a Marson szeretné feltérképezni az esetleges mikrobiális élet nyomait. Az amerikai űrszonda várhatóan február 18-án landol a bolygón. Emellett egy kínai űrszonda, a Tianwen-1 február 10-én érkezik Mars körüli pályára és májusban tervezi a leszállást.

A Hope (arabul Al-Amal), vagyis Remény nevű arab űrszonda pedig hétfőn, február 8-án került a vörös bolygó pályájára. A Hope az amerikai és kínai riválisokkal szemben nem tervez leszállni a bolygón, annak időjárását szeretné feltérképezni annak érdekében, hogy 100 éven belül emberek települhessenek a vörös bolygóra. Az Egyesült Arab Emírségek emellett szeretne inspirációként szolgálni a projekttel az arab fiataloknak.

A misszióvezérlésen dolgozó tisztviselők megtapsolták, amikor a szonda pályára állt. Egy feszültségekkel teli fél óra előzte meg a csatlakozást, mivel a szonda "égést" hajtott végre önmagán, hogy elégé lelassuljon ahhoz, hogy a marsi gravitáció behúzza. Ez volt az utazás legveszélyesebb szakasza.

A szonda a három űrhajó közül az első, amelyik eléri a vörös bolygót. Az Egyesült Arab Emírségek missziója egyébként a nemzeti hét emírségek egyesülésének 50. évfordulóját is ünnepli az időzítéssel. Amint visszaszámolt az óra a pályára állásig, Dubai tű alakú, Burj Khalifa elnevezésű épülete, amely a világ legmagasabb tornya, a siker hírével fény- és szökőkút-showvá vált.

(Forrás: Sciencealert)

Friss

Lady Gaga lett a Dom Pérignon legújabb arca

Debütált a Dom Pérignon rosé 2005 limitált kiadású jeroboam palackja, amit nem mást, mint az többszörös Grammy - és Oscar-díjas énekesnő, Lady Gaga tervezett Nicola Formichetti divatigazgatóval.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk