Katonák őrzik a most felbukkant rejtélyes fémoszlopot
Yasin Dikme / Anadolu Agency via AFP

Katonák őrzik a most felbukkant rejtélyes fémoszlopot

A koronavírus mellett a fémoszlopok is velünk maradtak 2021-re.

Tavaly november végén kezdődött a monolit őrület, ami sokáig a fél világot lázban tartotta. Az elsőt még november 18-án találtak, szó szerint a semmi közepén az amerikai Utah államban. A rejtélyt tovább bonyolította, hogy tíz nappal a felfedezés után az oszlop váratlanul eltűnt, hiába lett belőle turistalátványosság.

Aztán pár nappal később már Romániában is megjelent egy titokzatos monolit, melynek eredetéről éppúgy nem tudni semmit, mint utahi társáéról – végül a román oszlop is köddé vált. December elején még Kaliforniában is kinőtt a semmiből egy, majd szinte egyszerre három monolit jelent meg a világ különböző pontjain. Végül már unalmassá is vált a dolog a sok hamisítvány miatt, és időközben egy művészcsoport is magára vállalta a rejtélyt.

Hónapokig ült is a dolog, de most újra megjelent egy Törökország délkeleti részén. A három méteres fémoszlopra egy helyi gazda talált rá , nem is akárhol: a világ egyik legidősebb régészeti lelőhelyén, Göbekli Tepén. Az építmény mintegy 12 000 éves. 2017-ben a lelőhely bizonyos részei még több mint 90%-ban feltáratlanok.

Részben ezért is lehet, hogy kissé komikus módon, de katonák őrzik a területet és a monolitot egyaránt. A tárgyon még egy írás is található, ami a korábbi észleléseknél nem volt jelen:

„Nézd meg az eget, lásd a holdat."

– áll az oszlopon nem túl jó minőségben.

Most a helyi rendőrség azt a feladatot kapta, hogy minden felvételt vissza kell nézniük, hogy hogyan kerülhetett egy UNESCO világörökségi helyszínre egy ennyire látványos tárgy.

Úgy tűnik 2021-ben sem szabadulunk tőlük.


A figyelmetekbe ajánljuk