rejtélyes fémoszlop kaliforniában
Twitter/Atownreporter

Elkezdődött: újabb rejtélyes fémoszlop nőtt ki a semmiből

Ahogy azt mi is megjósoltuk, nem ért véget a titokzatos monolitok története.


A fél világot lázban tartja a különböző fémoszlopok felbukkanása, amik a világ minden táján bújnak ki a földből. Az elsőt még november 18-án találtak szó szerint a semmi közepén az amerikai Utah államban. Az utahi oszlop története bejárta a fél világsajtót, és különböző elméletek születtek róla. A legfurcsább az volt az egészben, hogy az internet népe kinyomozta, hogy a monolit legalább öt éve állt már ott, és senki nem vette még észre. Volt, aki az ufókra kente, mások Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia filmjében található hasonló szénfekete monolitjára gyanakodtak.

A rejtélyt tovább bonyolította, hogy tíz nappal a felfedezés után az oszlop váratlanul eltűnt, hiába lett belőle turistalátványosság. A helyi hatóságok se tudtak a dologgal mit kezdeni, mivel sem erejük, sem kapacitásuk nem volt az ügyben nyomozni, így befejezettnek látszódott a történet.

Aztán pár nappal később már Romániában is megjelent egy titokzatos monolit, melynek eredetéről éppúgy nem tudni semmit, mint utahi társáéról. Egy dák erődnél, a Fejedelemasszony halma oldalán megtalált tárgy méretei szinte megegyezőek voltak, és a román rendőrség is csak vakarni tudta a fejét.

Végül az oszlop itt is eltűnt, de innen már nem lehetett megállás:

most Kaliforniában nőtt ki a semmiből egy.

Twitter

Erre december 2-án találtak rá helyi túrázok a Pine Mountain tetején, és előtte biztosan nem volt ott – számolt be róla az Insider. Mérete és formája szintén megegyezik az előző kettővel, a külseje pedig egy az egyben az utahihoz hasonlít. Egyetlen különbség azonban mégis van a kaliforniainál: nem ásták bele rendesen a földbe, így erőfeszítés nélkül meg lehetett dönteni. Mint kiderült, egy 91 kilogrammos monstrumról van szó.

A többit már ismerjük: fejvakarás, az oszlop eltűnik, majd máshol felbukkan egy.

A figyelmetekbe ajánljuk