Sokan bámulnak, folyton a saját arcunk tűnik elénk és nagyon kevés a mozgásterünk egy videós konferencia közben. Az online meetingek okozta kimerülés megalapozott, de van néhány dolog, ami segítségünkre lehet.


A járványhelyzet óta mindenki megtapasztalhatta a videóhívások előnyeit és hátrányait a munkában és a magánéletben egyaránt. Az online meetingek elterjedtek a cégek, intézmények körében. A videokonferenciák a diákoknak is hétköznapivá váltak a távoktatás folyamán.

A Stanford Egyetem kutatói nemrég alaposan megvizsgálták a Zoom fatigue (Zoom-fáradtság) néven elhíresült jelenséget. Ez a fáradtság általában a sok résztvevős videóhívások alatt jelentkezik. A való életben tartott konferenciákkal ellentétben az online megbeszélések jogosan fárasztanak minket.

A kifáradásban szerepet játszik az, hogy a kamerán át egyszerre sok ember néz ránk látszólag közvetlen közelről. Noha nem minket bámulnak egyfolytában, hanem saját képernyőjüket, a látvány elég fárasztó. Egy valódi megbeszélésen ugyanis a megszólalóra néznek általában ennyien, de rá sem ilyen közelről. A csoport résztvevőinek tekintete pedig vándorolni szokott, gyakran néznek bele a jegyzeteikbe például.

„Agyunk számára stresszes élmény, ha mindenki egyszerre bámul ránk"

nyilatkozta a stanfordi Virtual Human Interaction Lab (VHIL) vezetője, Jeremy Bailenson professzor. Tovább ront a helyzeten a szokatlan közelség is.

„Ezt ösztönösen úgy érzékeljük, mintha mindjárt konfliktusra vagy pedig intim kapcsolatra kerülne sor. Emiatt a videomeetingek során túlzottan felajzott állapotba kerülünk (ez az úgynevezett hiperizgalom, hyper-arousal), és ez a találkozó után még órákig fennmaradhat."

folytatja.

Edward T. Hall kultúrantropológus az emberek közti távolságtartásról végzett tanulmányt az 1960-as években, melyben bevezette a proxemika (térhasználat) fogalmát. Hall elméletében a maximális távolságtartás, amit el tudunk viselni és amely a személyes terünkön kívül esik, 60 centiméter. Aki ezen belül van, az jellemzően családtag, barát vagy szexuális partner.

A zoom-konferenciák alatt azonban nagyméretű arcok jelennek meg ebben az intim térben, még akkor is, ha csak online vannak jelen. Erre gyors megoldást nyújthat az, ha kisebbre méretezzük a videochat ablakát a képernyőnkön és távolabb is ülünk tőle. Ezzel eltávolíthatjuk intim terünkből a kollegáinkat, osztálytársainkat.

Egy másik probléma az online térben az, hogy egyfolytában látjuk saját arcunkat.

„Képzeljük el, hogy egy munkahelyen valaki napi 8 órában követ minket egy kézi tükörrel. És bármit teszünk vagy bárkivel beszélünk, az illető gondoskodik róla, hogy lássuk saját arcunkat"

– mutat rá a professzor a videomeetingek furcsa sajátosságára. Amikor a tükörbe nézünk, agyunk kritikai üzemmódja azonnal bekapcsol, ez hosszú távon elég kimerítő tud lenni.

Ez a jelenség kevésbé tanulmányozott terület a videokonferenciákkal foglalkozó kutatásokban. A hagyományos tükörkép hatását az önértékelésre és szociális magatartásra azonban több vizsgálat is feltárta. A tanulmányok alapján ez a hatás negatív és önértékelési zavarokkal járhat. Megoldás lehet erre az, hogy miután meggyőződünk róla, hogy láthatók vagyunk, elrejtjük a saját arcunkat mutató ablakot. A videóhívás alatt ne nézegessük magunkat többet.

Amikor beszélgetés közben mozgunk, fokozódik minden kognitív, tehát információt szerző és értelmező képességünk. Ha nem vagyunk képernyő elé kötve, szívesen járkálunk beszélgetés, telefonálás alatt. A videokonferencia emiatt csökkentheti a megbeszélés hatékonyságát is. Ez egy másik problémája a videóhívásoknak. Erre megoldás lehet az, ha szüneteket tartunk, melyekben mozgunk kicsit. Technikai trükk lehet továbbá, ha külső kamerát használunk, ekkor nagyobb lesz a mozgásterünk.

Miért hívják Zoom fatigue-nak jelenséget? A platform a járvány kitörése óta pár hónap alatt a harmincszorosára növelte felhasználói táborát: 10-ről 300 millióra. Most már látjuk, miért tesz minket ennyire kimerültté egy-egy videóhívás, de már megoldásaink is vannak rá, használjuk bátran őket!

(Forrás: Haszon)


A figyelmetekbe ajánljuk