koronavírus bolygó

Sosem lesz vége? Harmincezer különböző koronavírus-típus van a természetben

Pár napja jelentették be, és a mai naptól már érvénybe is léptek a legújabb korlátozások itthon, de a Magyar Tudomány Ünnepén már a következő vírusról beszélnek a kutatók. Mit tehetünk annak elkerülésére, hogy a koronavírus után egy újabb, gyorsan terjedő ismeretlennel találjuk szembe magunkat?


Harmincezer olyan koronavírus van a természetben, amely a jelenlegi járványt okozó koronavírushoz hasonló – vagyis viszonylag hatékony és eredményes – átugrási képességgel rendelkezik

– hangoztt el a hajmeresztő szám Kemenesi Gábor virológus, a PTE Szentágothai Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportjának munkatársa előadásának elején, amelyről a Haszon számolt be.

A kutató kifejtette, milyen körülmények szerencsétlen együtt állasa szükséges ahhoz, hogy egy a mostani pandémiához hasonló járványt okozó vírus át tudjon ugrani a gazdaszervezetről az emberre.

Nem meglepő, hogy e külső tényezők érvényesülése szempontjából az ember kulcsszerepet játszik.

Szinte minden eddig ismert kórokozó terjedési képességét meghatározta ugyanis, hogy az ember hogyan alakította át a gazdaszervezetnek otthont adó élőhelyet. Az erdőirtás, utak építése, a városiasodás, a globális közlekedés, az állattenyésztés, a természetes élőhelyek mezőgazdasági célú feldarabolása egyre több és nagyobb járványokhoz járul hozzá –idéz a lap az eseményről.

Hogy ez mit jelenthet a jövőre nézve, azt a Bangladesben szinte évről évre problémát okozó Nipah-vírus, a Dél-Amerikában több évtized után felbukkanó, vérzéses lázat okozó Sabia-vírus vagy a madárinfluenza-vírusok megjelenése mögött meghúzódó okok és körülmények bemutatásával személtette a szakember.

A COVID-19-járvány orvosi szempontból sikeres kezeléséhez nagyban hozzájárult, hogy a SARS-szerű vírusok alapvető tulajdonságait csaknem húsz éve ismerjük. Becslések szerint azonban 1,7 millió olyan vírus lehet, amelyről semmit sem tudunk. Ellenük biztosan nem készül tíz hónap alatt vakcina.

Ha küzdünk a klímaváltozás ellen, küzdünk a járványok ellen is – zárta előadását a virológus.

Kórokozók és a globális felmelegedés

Földvári Gábor biológus, tovább fűzve Kemenesi záró gondolatát, a globális klímaváltozás jelentőségét elemezte a kórokozók szempontjából. Az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa is beszédes adatokkal kezdte az előadását:

2 millió éve nem volt olyan magas a légkör szén-dioxid-koncentrációja, mint most, a tengerszint emelkedése háromezer éves rekordot döntöget, a sarki jégborítottság pedig soha nem volt ilyen alacsony az utóbbi ezer évben.

A klímaváltozás mellett a természetpusztítás és a biodiverzitás csökkenésének szerepét hangsúlyozta a környezet erőteljes megváltozásában, így a kórokozók terjedésében is.

Kiderült az is, hogy a korábbi evolúciós paradigmával ellentétben a kórokozók, paraziták igenis képesek alkalmazkodni a változó környezethez, új helyeken új gazdaszervezetekre találnak.

Az előadó hosszan elemezte, hogyan járul hozzá a járványok terjedéséhez önmagában a városias életforma, valamint a délkelet-ázsiai vadhúsfogyasztás és -kereskedelem.

(Haszon)

A figyelmetekbe ajánljuk