jorginho

Jorginho

Jorginho EB rekorddal zárta le élete szezonját

Ezek után akár az Aranylabda komoly esélyeseként is számolhatunk vele.


Miután Ventura irányítása alatt az olaszok szégyenszemre még ki sem jutottak 2017-ben a 2018-as világbajnokságra, Roberto Mancini olyannyira rendbe szedte 2021-re a csapatot, hogy most megnyerték történelmük második EB-jét. A reformja pedig azzal kezdődött, hogy megtette Jorginhot a csapat fix pontjának, aki mélységből irányítja a csapatot, ahogyan azt mondjuk Pirlo tette.

Jorginho pedig igencsak meghálálta a bizalmat, ugyanis megdöntötte a lefürkészett labdák örökrekordját egy torna alatt. 25 alkalommal fülelte le az ellenfél passzát, labdát szerezve, ezzel megfosztja eddigi trónjától Marcel Desailly-t, aki 1996-ban 24-et produkált. Az örökranglista 4. helyén egyébként egy másik olasz, Daniele De Rossi található 22-vel a 2012-es EB-ről, ő a szakmai stáb tagjaként szintén ott volt a tornán ezúttal is. Szóval volt lehetősége Jorginhonak az egyik legjobbtól tanulni.

Jorginho ezzel egyébként azon szűk elit tagja lett, akik EB-t és Bajnokok Ligáját is nyertek, ráadásul ő ugyanabban az évben, akárcsak Emerson Palmieri, aki szintén pályára lépett az olaszok színeiben. Ugyanakkor Jorginho az egyetlen idén, aki pályára lépett az EB- és a BL-döntőben is idén, mindkét sikerben nagy szerepet vállalva. Úgyhogy elkezdhetünk számolni vele akár Aranylabda-esélyesként is. A brazil-olasz egykori Napoli játékos küzdelmekkel teli, de igencsak konzisztens karrierje legjobb évét tudhatja magáénak.

A figyelmetekbe ajánljuk