Gianluigi Donnarumma

Gianluigi Donnarumma

Donnarumma az első kapus, aki a tornán lett az EB-játékosa

Peter Schmeichel volt az egyetlen rajta kívül, aki megkapta ezt a címet, de ő is csak utólag.


Nagyjából biztosnak tűnt, hogy angol vagy olasz játékos lesz az EB legjobbja címének győztese annak függvényében, hogy ki nyeri a döntőt, a döntés végül még így is meglepett mindenkit. A három legesélyesebb olasz ugyanis a csapatkapitány, Chiellini, a BL-győztes Jorginho és Chiesa volt, végül a mindössze 22 éves Gianluigi Donnarumma lett, aki ugyan nem védett sok lövést a tornán, de többnyire nagyokat hárított és megfogta a győzelmet jelentő utolsó büntetőt.

Az UEFA 1996-ban vezette be egyébként az EB játékosa díjat, visszamenőleg pedig megkapta Peter Schmeichel is az 1992-es dán győzelem kulcsfigurájaként. Ez volt az a torna, ahova az eredetileg be nem jutó Dánia a legenda szerint a strandról érkezett a tornára, miután kizárták az eredetileg kvalifikáló Jugoszláviát, hogy aztán az esélytelenek nyugalmával csodát műveljenek.

Ő volt az egyetlen kapus eddig, viszont Donnarumma az első olyan kapus, aki még a tornán és nem utólag kapta meg a címet. A 16 évesen az AC Milanban debütáló csodagyereknek fiatal kora ellenére rengeteg meccs van már a lábaiban és kezeiben, és még csak most lendült igazán bele kora alapján, ijesztő belegondolni, milyen lesz mégtöbb rutinnal. Schmeichel ugyanis 29 volt már, amikor győzelemre vezette a dánokat. Egy biztos, az olasz válogatott a következő 10 évre megtalálta a kapusát.


A figyelmetekbe ajánljuk