Hiába beszélünk egy-egy nyelven szinte tökéletesen, a félreértések még így is rendszeresek lehetnek. Mitől lehet ez?
2021-ben megfelelő idegennyelv-tudás nélkül a munkaerőpiacon csak nagyon nehezen tudunk érvényesülni. Világunk, és így a kultúrák közötti kommunikáció soha nem volt még ennyire gyors és effektív. A közösségi médiumok elterjedésének köszönhetően pedig gyakorlatilag nincs olyan munkatípus, ahol a problémakezelés ne csökkent volna le hetekről, esetleg napokról alig egy-két órára. Mégis, mindenki, aki a saját anyanyelvén kívüli környezetben dolgozik, rendszeresen megtapasztalhatja, hogy még tökéletes nyelvtudás mellett is előfordulnak félreértések. Mitől lehet ez? Hogyan lehetséges, hogy bár értjük minden szavát a velünk kommunikálónak, a végeredmény valahogy mégis félreértésbe torkollik?
Gondolkodásunk meghatározója: anyanyelvünk
A válasz egészen egyszerű: gondolkodásunk egyik legmeghatározóbb eleme nem más, mint anyanyelvünk. Ez az a nyelv, amelyet mindennapi életünk során a legtermészetesebben használunk, fordítás nélkül megértjük. Anyanyelvünkön tudjuk a legérthetőbben és legválasztékosabban kifejezni magunkat, nem véletlen tehát, hogy gondolatainkat is ezen a nyelven fogalmazzuk meg. Kultúránk egyik legerősebb alappillére – az ezen a nyelven használt szólásokat, közmondásokat magyarázat nélkül is megértjük, ám ezeket lefordítani már nehezebb feladat lenne. Míg ugyanis számunkra egyértelmű, hogy a borjú a kezdő, fiatal, vagy esetleg tapasztalat nélküli egyént jelenti, az új kapu pedig valamit, amivel eddigi élete során még sosem találkozott, addig ez a tőlünk északabbra fekvő országokban – lévén ott az éghajlat miatt elenyészőbb a szarvasmarhatartás – maximum értelmes szavak értelmetlen kapcsolata lenne.
Anyanyelvünk tehát nem szimplán csak egy kommunikációs eszköz, de nagyban, és alapvetően meghatározója gondolkodásmódunknak.
Sapir–Whorf-hipotézis
Ezt a gondolatmenetet Sapir–Whorf-hipotézisnek is nevezzük, mely Edward Sapir német, illetve Benjamin Whorf amerikai nyelvészek nevét viseli. A két kulturális antropológus a 20. század elején fogalmazta meg elméletét, mely kimondja:
a világról alkotott véleményünk egyik legmeghatározóbb befolyásolója saját anyanyelvünk.
Különböző anyanyelvű emberek másképp érzékelik a körülöttük lévő dolgokat, másképp dolgozzák fel az őket érő ingereket, de még tudatuk is teljesen más alapokra épül. Sapir és Whorf kutatásaik során azt figyelték meg, hogy az amerikai indián nyelvek között a tér-, az idő- és az okságfelfogás "a priori", tehát tapasztalatjellegű kategóriái nyelvi eredetűek, teljesen eltérnek a civilizált társadalomban ismert formáktól, az általunk ismert és használt struktúrák tehát csupán különböző változatok a rengeteg létező forma között.
„A helyzet az, hogy a világképet jelentős mértékben a nyelv határozza meg. Nincs két olyan nyelv, mely ugyanannak a társadalmi valóságnak a kifejezője volna"
– olvasható Sapir A nyelvészet, mint tudomány című munkájában.
Eszkimók és a hó
A két nyelvész elmélete arra a nyilvánvaló tényre is rámutat, miszerint nyelvi-kulturális különbözőségeink leginkább szókincsünkben érhetőek tetten. Tökéletes példa erre az eszkimók anyanyelve, melyben a különböző vastagságú, minőségű és korú hóra más-más szavakat használnak. Ezzel ellentétben például mi, magyarok típusától és minőségétől függetlenül is egy szót használunk. Ez valójában azt jelenti, hogy kevésbé figyelünk oda a minket körülvevő világra? Vajon kevésbé érdekel minket a hó? Bár biztos vannak köztünk olyanok is, akiket valóban nem foglalkoztatnak a téli időszakban szállingózó jégkristályok, a nyelvi különbség hátterében valójában az áll, hogy mi sokkal kevesebb hóval találkozunk, kevesebb ilyen típusú inger ér minket, így nincs is szükségünk arra, hogy az eszkimók szintjén foglalkozzunk ezzel.
Egy teljesen más megközelítésből, példaként megemlíthetjük még a portugál nyelv saudade szavát is, mely a hiány kifejezésére szolgál. Bár a közhiedelem úgy tartja, ez a szó lefordíthatatlan, ez valójában nincs így, szimplán csak a legtöbb nyelvben a hiány ezen formájára nincs külön szó.
Saudade ugyanis egyfajta nosztalgikus, melankolikus vágyakozást, hiányt fejez ki, melyet olyan dolgok vagy személyek iránti érzünk, akikkel törődünk és szeretünk. A Saudade magába foglalja azt az érzést is, hogy a vágyakozás tárgyával már életünk során soha, vagy csak nagyon későn fogunk találkozni.
Itt megint felmerül a kérdés, hogy vajon a többi kultúra képviselőiből ennyire hiányzik a szeretet ilyen mély formája. A válasz természetesen egyértelmű nem. A portugálok, történelmük során sokkal sűrűbben találkoztak ezzel az érzéssel, országuk volt ugyanis az egyik legelső, és legaktívabb kolonizáló ország.
Jobb? Bal? Egyik sem?
A szókincseket érintő különbségek mellett, érdemes még megemlítenünk, hogy a nyelvek eltérő hangrendszerrel és felépítéssel rendelkeznek, melyek közül gondolkodásmódunkra inkább utóbbi van nagy hatással. Lera Boroditsky, a megismeréstudomány egyik legnagyobb képviselője 2017-ben egy TED Talk keretein belül számolt be kutatásainak eredményeiről, mely az anyanyelv ránk és kultúránkra való hatását vizsgálta.
Borodistky példaként említi meg az ausztrál őslakosközösség, a kuuk thaayorre törzs nyelvét, melyből hiányoznak a jobb, illetve bal szavak. A törzs tagjai égtájak megjelölésével kommunikálnak irányokról, de még abban az esetben is, ha végtagjaik valamelyikéről beszélnek – ilyenkor mindig az adott égtájnak megfelelően utalnak az éppen szobán forgó karra, vagy lábra. A törzs tagjainak éghajlatérzékelése messzemenően jobban működik, mint a nyugati társadalomban élőké, ami csupán annyit jelent, hogy társadalmi evolúciójuk során nekik nagyobb szükségük volt éghajlatismeretre.
Borodistky előadásából az is kiderül, hogy anyanyelvünk olyan dolgokra is hatással van, mint például az idő -, valamint színérzékelésünk, de nagyban befolyásolja azt is, miképp reagálunk a sokaságra, vagyis a számokra. Amíg számunkra teljesen természetes, hogy a körülöttünk lévő dolgok szinte minden esetben számszerűsíthetők, addig ezt a világ egyes nyelvei egyszerűen nem teszik lehetővé: létezik sok, vagy kevés, egzakt számismeretről és annak használatáról azonban nem beszélhetünk.
„A nyelvi sokféleség szépsége feltárja számunkra, mennyire zseniális és képlékeny az emberi elme. Az emberi elme nem egy, hanem 7000 kognitív univerzumot alkotott meg – ennyi nyelvet beszélnek szerte a világban. De sokkal többet is teremthetünk. A nyelvek, persze, élő dolgok, melyeket csiszolhatunk, formálhatunk, hogy igényeinket kielégítsék"
– mondja előadása végén Borodistky.
Fontos tehát tudnunk, hogy amikor egy új nyelvet kezdünk el tanulni, mindig gondoljunk arra is, hogy annak az adott nyelvnek van kulturális háttere, ennek ismerete nélkül pedig rengeteg falba ütközhetünk. Nem elég, hogy egy nyelv nyelvtani szabályait ismerjük, a megfelelő tudás eléréséhez mindenképp ismernünk kell ugyanis az adott nyelvet beszélő emberek történelmét és szokásait.
