A Jóbarátok színésze, Matthew Perry mesél függőségeiről

Matthew Perry majdnem az életével fizetett a poénokért

„Chandler Bing, a szarkazmus királya". A legtöbb embernek ezek a szavak jutnak először eszébe Matthew Perryről, aki a 90-es évek egyik legnagyobb nevettetőjének számított, legfőbbképp a Jóbarátok című sorozatban nyújtott alakítása miatt. A színész élete azonban egyáltalán nem volt ilyen vidám és örömteli ezekben az időkben, a függőségei és a szorongásai hosszú évekig módszeresen felemésztették. A Jóbarátok sorozat Újra együtt című különkiadása alkalmából a színész élettörténetét mutatjuk be a kezdetektől, egészen napjainkig.


Ígéretes teniszezőből feltörekvő színészpalánta

A kanadai-amerikai származású Perry 1969-ben született a Massachusetts állambeli Williamstownban. Édesanyja, Suzanne Marie Morrison kezdetben újságíróként dolgozott, de később a kanadai miniszterelnöknek, Pierre Trudeau-nak lett a sajtófőnöke, míg amerikai származású édesapja, John Bennett Perry színészként és modellként tevékenykedett. Gyerekként Perry azonban szinte sosem érezhette az igazi családi meghittséget, mivel szülei pár hónappal a születése után elváltak.

A színészt nem csak édesanyja egykori munkája kötötte a kanadai elithez, a jelenlegi miniszterelnökkel, Justin Trudeau-val ugyanis egy iskolába jártak.

A színész néhány évvel ezelőtti interjúban elmesélte, hogy gyermekkorában egyik barátjával előszeretettel verték laposra a mostani államfőt, mire Trudeau egy vicces Twitter bejegyzésben egy visszavágót követelt.

A válaszra nem kellett sokáig várni, Perry udvariasan visszautasította a felkérést azzal az indokkal, hogy a kanadai miniszterelnöknek egy teljes hadsereg áll a rendelkezésére, így nem érezné fairnek a küzdelmet.

Az ifjú Perryt kezdetben sokkal inkább a sport vonzotta, mintsem a színészkedés. Kifejezetten ügyes teniszezőnek bizonyult, Kanada legígéretesebb junior játékosai között tartották számon. A színészet azonban hamar „megfertőzte" és csupán 15 éves korában Los Angeles-be költözött, hogy egy dráma tagozatos gimnáziumban tanulhasson. Középiskolás évei alatt csatlakozott az LA Connection nevű improvizatív csoporthoz.

Apróbb szerepek és az áttörés

A gimnázium elvégzése után Perry belevetette magát a hollywoodi castingok végtelen sokaságába. Nem kellett hosszú ideig várni az első szerepére, 1988-ban egy évadon keresztül Chez Russelt alakította a Second Chance című sorozatban.

Nemsokkal ezután a filmvásznon is megmutathatta magát a Night in the life of Jimmy Reardon című moziban. Ahogy teltek az évek Perryt rendszeresen megtalálták kisebb epizódszerepek, illetve néhány alacsonyabb költségvetésű sorozat főszerepe is, de az igazi áttörés még váratott magára.

1994-ben két feltörekvő író, Martha Kauffman és David Crane főszereplőket keresett a vadiúj Six Of One munkanevet viselő humoros sorozatukhoz, amely később a Friends címet kapta. A Chandler nevű karakter esetében kifejezetten nehéz és hosszú volt a casting folyamata, mivel az írók saját bevallásuk szerint több tucat színészt megnéztek, azonban senki nem tudta a papíron jól működő poénokat igazán életre kelteni.


Ekkor jött szóba Perry, akit az írópáros jól ismert a szintén általuk jegyzet Dream On című sorozatból. Sokáig úgy tűnt viszont, hogy még egy castingon sem tud majd részt venni, mivel abban az időben a mai szemmel nagyon furcsának tűnő LAX 2194 című sorozat szereplője volt, amely a 22. századi Los Angeles-i LAX reptéren játszódott.

Hosszú huzavona után végül sikerült elintéznie, hogy elmehessen egy meghallgatásra, ami annyira jól sikerült, hogy az alkotók szinte azonnal felkérték őt a szerepre.

A többi – ahogy mondani szokás – már történelem, a Jóbarátok a televíziózás történetének egyik legsikeresebb sorozata lett. A tíz évadon keresztül futó sitcom szinte minden nézettségi és eladási rekordot megdöntött, számos Emmy-díjat kapott és a karaktereket alakító színészek egy csapásra szupersztárrá váltak. A hétköznapi fiatalok sorsával foglalkozó humoros szituációs komédia a popkultúra egyik meghatározó darabja lett és a Matthew Perry által megformált szarkasztikus, néhol esetlen Chandler Bing karaktere belopta magát a nézők szívébe.

A Jóbarátok készítése során nem csak a színészként, hanem sokszor íróként is részt vett az alkotói munkában, ő volt az egyetlen színész, akit bevontak forgatókönyv írásába.

Az ismertséggel együtt a híres barátnők is képbe kerültek. Ebben az időben többek között Julia Robertshez és a Baywatch-ból ismert Yasmine Bleeth-hez is romantikus szálak fűzték.

A siker árnyoldala

\u200bA J\u00f3bar\u00e1tok sz\u00edn\u00e9szei a sorozat 3. \u00e9vad\u00e1ban, k\u00f6z\u00e9pen Matthew Perry.

A Jóbarátok színészei a sorozat 3. évadában, középen Matthew Perry.

GettyImages

A nézőkkel ellentétben a kritikusok közel sem voltak oda Matthew Perry humoráért, rendszeresen ízekre szedték a legismertebb újságok hasábjain, ami miatt a színész az alkohol és a drogok fogságába került a 90-es évek végére. Ez idő tájt a szerencse sem állt Perry oldalán, egy jet-ski baleset következtében súlyos gyógyszerfüggősége lett, ami csak tetézte az alkoholista színész problémáit.

„ >>Tessék, vegye be ezt>>, mondta a doki. Én pedig megtettem, és soha az életben nem éreztem olyan jól magam. Emiatt azonban nemcsak az alkohollal, de a gyógyszerekkel is nagy gondba kerültem, és egyszerűen nem tudtam abbahagyni"

– nyilatkozta a People Magazinnak.

A sorozat nézői eleinte nem sokat érzékeltek a színész kálváriájából, de Perry egyre kevésbé tudta uralni a kialakult helyzetet.

A BBC 2-nek adott interjúban beszélt arról, hogy az alkohol és a tudatmódosító szerek miatt több évad forgatásaira egyszerűen nem emlékszik.

Három évre nem emlékszem, valahol a 3. és 6. évad között teljesen kimaradt minden"

A függőség a szervezete mellett – volt mikor rövid idő alatt 60 kg-ot fogyott – az emberi kapcsolatait is módszeresen leépítette, saját bevallása szerint egy idő után azon kapta magát, hogy sok, számára fontos személy magára hagyta. Sorozatbéli kollégái viszont mindig is támogatták és mellette álltak.

Számos sikertelen rehabilitációs terápia és egészségügyi probléma után végül egy halálközeli élmény adta meg a kellő löketet a leszokáshoz. A 2000-es évek elején sikeresen leszokott mind a kábítószerről, mind az alkoholról. Azóta több rehabilitációs intézet aktív támogatója.

A Jóbarátok után

Egy világszerte ismert sorozat főszereplőjének lenni áldás és átok is egyszerre. Egyrészről a színészek nagyobb ismertségre tehetnek szert, mint amiről valaha is álmodtak, másfelől viszont nagyon keveseknek sikerül kilépni a megformált karakter árnyékából.

Az utóbbi sajnos Perrynek sem jött össze.

A sorozat ideje alatt szerepelt többek között Bruce Willis oldalán A bérgyilkos a szomszédom című filmben, viszont a Jóbarátok utáni időszakban csupán mellékszerepek (Férjem védelmében) és sikertelen főszerepek (Mr. Sunshine, Megint 17) jutottak neki. Bár itt azt is meg kell említenünk, hogy karrierjének egyik legnagyobb alakítása is ehhez időszakhoz tartozik, Matt Albie megformálása a Színfalak mögött című sorozatban ugyanis egyértelműűen Perry egyik legsikeresebb alakítása volt. A színészkedés mellett viszont rátalált egy rég elfeledett szenvedélyére, az írásra. A nemrég Londonban és New Yorkban is bemutatott önéletrajzi ihletésű darabja komoly sikereket hozott neki.

Az elmúlt hetekben Perry két okból is újra az érdeklődés középpontjába került: egyrészről a május 27-én bemutatott Jóbarátok: Újra Együtt után sok rajongó kifejezetten aggódott Perry állapota miatt.

A sorozat mókamestere ezúttal szótlan, visszahúzódó volt és nagyon furcsán artikulált, sokan azt gondolták, hogy ismét visszaesett az állapota, de a színész sajtósai nemsokkal később megnyugtattak mindenkit, hogy csupán egy sürgős fogorvosi beavatkozás áll a háttérben. Emellett nemrég szakított menyasszonyával, Molly Hurwitz-el, akivel 2018 óta alkottak egy párt.

„Néha a dolgok egyszerűen csak nem működnek, és a mi párkapcsolatunk is erre a sorsra jutott. Mollynak a legjobbakat kívánom"

– nyilatkozta.

Matthew a sok megpróbáltatás ellenére szinte minden interjújában a pozitivitásra hívja fel a figyelmet és jelenleg van miért előre tekintenie. A hamarosan megjelenő Don't Look Up című filmben olyan világsztárok oldalán láthatjuk majd, mint Jennifer Lawrence, Leonardo DiCaprio, Meryl Streep, Jonah Hill, Timothée Chalamet és Cate Blanchett.

Az 51 éves színész képességei alapján kétségtelenül beleillik az előbb említett névsorba, remélhetőleg ez a film visszajuttattja majd a 17 évvel ezelőtti magasságokba.

Szerző: Bódis Tamás

A figyelmetekbe ajánljuk