A világ egyik legjobban fizető munkája az egyik legveszélyesebb is egyben
Shutterstock

A világ egyik legjobban fizető munkája az egyik legveszélyesebb is egyben

Nem kis feladat több száz tonna hajót egyedül elirányítani.

A Wall Street Journal szerzője, Christopher Mims a nemrég kiadott könyvében bemutatta a Los Angeles-i kikötők révkalauzainak munkáját. Ennek alapján a Haszon ismertette az amúgy elképesztően jól fizető szakmát:

egy ottani révkalauz éves szinten 434 ezer dollárt vihet haza, ami átszámítva nagyjából havi 11 millió forintnak felel meg,

A jó kereset azonban nem véletlen, hiszen az egyik legveszélyesebb feladatkörről van szó, amelyet jól mintáz, hogy a révkalauzok esetében a munkahelyi elhalálozás esélye egy a húszhoz.

A hajózási iparág az elmúlt években rengeteget változott, amelytől a munka csak veszélyesebbé vált.

Bár a legtöbb révkalauz nem ma kezdte a szakmát, maximális figyelem és elszántság jellemzi a munkájukat: nap mint nap óriási, felhőkarcoló méretű, több százezer tonnás konténerhajókat kell benavigálniuk a kikötőkbe, egyetlen hiba pedig végzetes lehet.

A Los Angeles-i kikötő a világ egyik legnagyobb és legforgalmasabb hajóállomása, ahol tucatnyi konténerhajó halad keresztül minden nap. Ahhoz viszont, hogy egy óriáshajó kikössön, szükség van a már említett révkalauzokra.

A révkalauz motorcsónakon közelíti meg a konténerhajót, amelyre fel kell másznia egy ingatag kötéllétra segítségével. Ez leírva nem is tűnik nehéznek, de a két hajó általában ellenkező irányba halad, a felkorbácsolt hullámok és az időjárási viszonyok pedig tovább nehezítik a helyzetet.

Ha a révkalauz beleesik a vízbe, akkor szinte biztosan meghal.

Elgázolhatja a teherhajó, beszorulhat a hajótest közé vagy a hatalmas hullámok olyan erővel csaphatják a fedélzetnek, hogy szörnyethal.

A munka rendkívül kockázatos és különleges képességeket, felkészültséget igényel.

A révkalauz olyan hajókért felel, melyek tömege meghaladhatja a 200 ezer tonnát, értékük pedig a 100 millió dollárt (30 milliárd forint).

Ha a révkalauz épségben fel tudott mászni a hajóra, akkor jöhet csak a munka neheze. Megkapja a hajó műszaki leírását, minden apró részletet a kikötéshez, majd egy iPad-el és egy GPS-el, valamint a fedélzeti automatizált rendszerrel és egyéb eszközök segítségével (és persze a saját tudásával) benavigálja a gigantikus hajót a kikötőbe.

Mindezt úgy, hogy nem ér hozzá semmihez. Mindössze szóbeli utasításokat adhat a legénységnek és a hajó kapitányának. A motorokat ráadásul a dokkok előtt néhány méterrel le kell kapcsolni, így a kikötés a hajó lendületével és a vontatóhajók segítségével történik. Ez rendkívüli pontosságot igénylő, nehéz folyamat.

A révkalauzok munkája manapság fontosabb, mint valaha, hiszen soha nem látott méreteket öltött A tengeri és óceáni szállítmányozás soha nem látott mértéket öltött, a révkalauzok pedig elengedhetetlen része az iparágnak.</p>


A figyelmetekbe ajánljuk