Józanodást elősegítő eszközt fejlesztettek ki kanadai tudósok

Bár az alkoholfogyasztás inkább hosszabb távon veszélyes, előfordulhat, hogy egyetlen átmúlatott éjszakát követően van szükségünk sürgős józanodásra.


Kanadai tudósok arra a megállapításra jutottak, miszerint kontrollált nehézlégzéssel viszonylag jó eredményt érhetünk el véralkoholszintünk csökkentésében – írja az IFLScience. A kanadai Egyetemi Egészségügyi Hálózat munkatársa, Joseph Fisher szerint a véráramunkba bekerült etanol 90%-át májunk dolgozza fel, a maradék 10%-ot pedig vesénk és tüdőnk kezeli – utóbbi az oka annak, hogy vérünk alkoholszintje kilégzés alapján is mérhető.

Fisher és csapata arra volt kíváncsi, hogy józanodásunk elősegíthető-e légzésünk szabályzásával: eredményeik alapján a nehézlégzés kifejezetten jótékonyhatással lehet véralkoholszintünk javítására, de persze ügyelnünk kell arra, hogy mindezt segítséggel tegyük, hiszen hiperventilláció miatt akár el is ájulhatunk.

A szén-dioxid valójában fontos szerepet tölt be a véráramban, a túl gyors kilégzéssel pedig kilökődhet az anyag. A szakértők olyan eszközt fejlesztettek ki, amely a kiáramló szén-dioxidnak egy részét befogja, mely így az a légzés miatt visszajut a szervezetbe. A csapat eddig egészséges alanyokból álló csoportban próbálta ki a készüléket, de bíznak benne, hogy idővel klinikai körülmények között is tesztelhetik technikájukat.

A figyelmetekbe ajánljuk