A James Webb űrtávcső napellenzője

Hamarosan kibontja hatalmas napellenzőjét a James Webb űrtávcső

A NASA – az Európai és Kanadai Űrügynökség segítségével – 2021. december 25-én indította útjára az űrvállalat által csak „legnagyobb és technikailag legösszetettebb” űrtudományi teleszkópként emlegetett James Webbet, melynek kifejlesztése és megépítése évtizedekig tartott, és a tervek szerint a mélyűrt fogja megfigyelni miközben a Nap körül kering. Az űrtávcső felállásának következő pontja, hogy kinyissa hatalmas napellenzőjét, mely hamarosan bekövetkezik.


Január 1-jén a NASA egy közleményt adott ki, melyben az állt, hogy egy kis késés miatt a telepítés befejezésének eredeti, január 2-ai időpontja kitolódott – ez mindössze néhány napot jelent. A Naphoz való közelsége miatt a Webbnek mindenképp szüksége lesz a hatalmas napvédőre, hogy megvédje magát a hőtől és a káros sugárzástól

írja a Futurism.

Az obszervatórium hideg, árnyékos oldalán nagyjából 315,5 Celsius-fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, mint a forró, napsütötte oldalon

– áll a NASA közleményében.

A napvédő öt rétegből áll, amelyek mindegyike hűvösebb az előzőnél. Egy Kapton nevű, különleges hőtani tulajdonságokkal rendelkező, könnyű anyagból készül.

A hő kisugárzik a rétegek között, és a rétegek közötti vákuum nagyon jó szigetelő

– mondta a NASA.

A Webb-rajongók a NASA honlapján nyomon követhetik a napellenző előrehaladását, vagy várhatják a távcső küldetésének következő fázisát, amely a Webb elsődleges és másodlagos tükrére tevődik át, és a tervek szerint január 7-ig mindkettőt fel kell szerelni.

A figyelmetekbe ajánljuk